Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Soha nem volt ennyi brit milliomos

2001.09.18. 10:54
Soha nem volt annyi milliomos Nagy-Britanniában, mint most: 15 ezren vannak olyanok, akiknek magánvagyona meghaladja a 409 millió forintnak megfelelő összeget. Döntő többségük öreg és évtizedek óta kuporgat, a nők száma elenyésző köztük, ám kezükben tartják a brit javak ötödét.
A tipikus brit milliomos vén, hímnemű, maga alapította cégét évtizedek alatt sikerre vitte és Londonban vagy környékén él - derül ki a Tulip Financial Research kutatásából.

Éhkoppon a fiatalok

A rekordszámú fontmilliomosnak megdöbbentően elenyésző része, mindössze 2 százaléka fiatalabb 45 évesnél. A gazdag nők aránya pedig 13 százalékot tesz ki.

Végy egy céget_

A Tulip szerint a vagyonosak tábora azért növekedett mostanában, mert egyre többen foglalkoznak azzal, hogy megalapítanak egy céget, felfuttatják, majd eladják. A milliomosok 40 százaléka saját cégének vezérigazgatóként dolgozik.

Van remény a közalkalmazottaknak

A listára azonban nem kizárólag magáncégek birtokosai kerülhetnek fel: a közszféra szereplői a listatagok 14 százalékát teszik ki. Bár a 150 ezer milliomos a lakosság 0,3 százalékát jelenti, összesített vagyonuk a brit javak ötödére, vagyis 20 százalékára rúg.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!