Miklós
-7 °C
2 °C

Monetáris háborúskodás a három nagy rosszfiú miatt

2002.10.31. 08:44
A Nemzetközi Valutaalap szerint Németország, Franciaország és Olaszország folyamatosan aláássa az eurózóna stabilitási és növekedési paktumát. Csupán a kisebb országok "viselkednek jól".
Az Európai Központi Bank mellett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői is úgy látják, hogy három európai ország - Németország, Franciaország és Olaszország - aknázza alá az eurózóna stabilitási és növekedési paktumát. Az IMF eurózónáért felelős igazgatója, Michael Deppler szerint "a három nagy ország alkalmatlan politikát folytat".

Nem a paktum rugalmatlan

Az Európai Központi Bank nemrégiben egy nyilatkozatban azzal vádolta meg az EMU-tagországokat, hogy nem tesznek eleget a saját maguk által vállalt kötelezettségeknek. "A problémák nem azért jelentkeztek, mert rugalmatlan a törvény, hanem azért, mert egyes országok nem kívánják elkötelezni magukat a törvények betartása mellett" - áll a közleményben.

Szakértők szerint az Európai Központi Bank és a tagországok vitája miatt a bank november helyett csak decemberben csökkenti majd az irányadó kamatokat. Ez pedig a konkrét gazdasági következményeken túl is sötét jövőt sejtet, ugyanis azt jelzi, hogy az eurózóna monetáris politikájának hivatalos irányítója, az EKB és a tagállamok pénzügyminiszterei között egyre komolyabb konfliktus kezd kialakulni.

Elszalasztott lehetőség

Az IMF egyébként csökkentette az eurózóna GDP-jének növekedési előrejelzését 0,9 százalékról 0,75 százalékra. A probléma gócát Deppler szerint is a nagy országok törvényt nem tisztelő viselkedése jelenti.

A kisebb országok 1998 és 2002 között sikerrel ledolgozták költségvetési hiányukat és mostanra jelentős többletet halmoztak fel. A "nagyok" a kezdeti állapothoz tértek vissza a legalább 1.2-2 százalékos költségvetési hiánnyal, miután a növekedés időszakát nem használták fel gazdaságuk megszilárdítására.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.