Árpád
-1 °C
9 °C

A emailben tiltakozók megtörték a Nestlét

2002.12.20. 11:54
Meglepő fordulat a Nestlé vs Etiópia ügyben: az egyetlen este alatt befutott 8500 tiltakozó emailt miatt meghátráló óriásvállalat egyik napról a másikra megváltoztatta véleményét és az afrikai országtól követelt összeget részben jótékony célokra ajánlotta fel. A kakaósoknak azért járt volna kártérítés, mert az etióp kommunista rezsim 1975-ben államosított egy olyan céget, amelynek német anyavállalata később a Nestlé tulajdonába került.
A törvénytelen kisajátítás miatt 6 millió dollár járt volna a svájci multinak, amely ragaszkodott a teljes összeg kifizetéséhez, bár az etióp kormány peren kívül felajánlott 1,5 millió dollárt.

A Nestlé a héten még magabiztosan nyilatkozta, hogy elvből ragaszkodik a teljes summához, ám az ügyről megjelent cikkek nyomán a világ olvasói rengeteg emailben nyilvánítottak véleményt. Az Oxfam nevű segélyszervezet erőteljesen kampányolt a cég ellen, mondván az a világ legszegényebb, éppen súlyos éhínséggel fenyegetett országától akar bevasalni egy olyan összeget, amely a vállalatnak jelentéktelen, Etiópia viszont például 6500 kutat fúrathatna belőle.

Befektetik, odaadják

Csütörtök este a Nestlé csúcsmenedzserei összeültek a svájci központban, majd miután mérlegelték, mit jelenthet az ügy a cég imidzsének, gyakorlatilag lemondtak a követelésről. A Nestlé ugyanis felajánlotta, hogy a jogvita nyomán hozzá befolyó bármekkora összeget teljes egészében Etiópiában fekteti be és egy részét az etióp éhínség elleni harcra fordítja.

1 óra

A brit Guardian cikke megemlíti, hogy a 6 millió dollár a multicég egy órás forgalmának felel meg. Tavaly az éves forgalom 59,36 milliárd dollár volt, az adózás előtti nyereség pedig 6,15 milliárd dollár.

Bár a segélyszervezetek és más kampánycsoportok a követelésről való teljes lemondásra szólították fel a Nestlét, a cég amellett azért kitartott, hogy a korábbi katonai kormányzat által elkövetett törvénytelenségért kompenzáció jár neki.

Por vs anyatej

Az aktivista szervezetek korábban már szólítottak fel Nestlé termékek bojkottjára: évekkel ezelőtt azért támadták az élelmiszeripari konszernt, mert az szerintük agresszívan marketingolta az anyatejpótló tápszereit fejlődő országokban, miközben a piszkos környezet miatt ezeken a helyeken a szoptatás sokkal higiénikusabb és biztonságosabb.

Mostanra azonban modernizálódtak a tiltakozók, ugyanis az Oxfam ezúttal például kifejezetten ellenzett bármiféle bojkottot, mondván az - ha esetleg eredményes lenne - éppen a szegény etióp kávéfarmerekkel tenné a legrosszabbat. Az ő termésüket ugyanis jórészt a Nestlé vásárolja fel. Etiópiával szemben egyébként még több világcégnek van hasonló kártérítési igénye, a marxista katonai rezsim ugyanis számos céget államosított annak idején.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!