Az amerikai alelnök volt cége ellenőrzi az iraki olajkészletet

2003.05.07. 11:42
A Halliburton eredetileg az olajtüzek eloltásának megszervezésére kapott megbízást, de most kiderült, hogy Dick Cheney volt vállalata üzemeltetheti a kutakat, és forgalmazhatja az olajat.
Március végén jelentették be Washingtonban, hogy a houstoni Halliburton leányvállalata, a Kellogg Brown & Root (KBR) irányíthatja az égő iraki olajkutak oltását és az ehhez kapcsolódó helyreállítási munkákat. A szerződés értékét nem közölték. Az Öböl-háború után is ez a vállalat irányította a munkálatokat: 1991-ben 320 kutat kellett eloltaniuk. A Halliburton elnöke 2000-ig Dick Cheney, az USA jelenlegi alelnöke volt.

A képviselő megtudta

Henry Waxman demokrata képviselő a hadsereg illetékeseitől azonban megtudta, hogy a szerződésben szerepel a "létesítmények üzemeltetése és a termékek forgalmazása" kitétel is. Sőt, a hadsereg már a szerződés meghosszabbítására is javaslatot tett. A képviselő most azt követeli, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a teljes szerződést, közölte a BBC.

"Nem állítom, hogy a kormány hazudott, de tény, hogy a Kongresszus nem ismerhetett meg minden részletet. A kormány korábban azt hangsúlyozta, hogy az iraki olaj az irakiaké. Ez a szerződés ellentmond ennek" - mondta Waxman.

Hétmilliárd vagy ötvenmillió

A képviselő szerint a Halliburton kétéves szerződésének értéke elérheti a hétmilliárd dollárt. A hadsereg szerint ez az összeg a legrosszabb esetre meghatározott maximum volt, de mivel a vártnál kevesebb kút égett, így áprilisig a cégnek mindössze ötvenmillió dollárt fizettek ki.

'Nem az alelnök döntött'

Dick Cheney hivatala a hírrel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy az alelnöknek nem volt szerepe a megbízott cég kiválasztásában. Wendy Hall, a Halliburton szóvivője szerint márciusban a szerződés minden részletét nyilvánosságra hozták. A szóvivő közölte, hogy a KBR jelenleg az iraki olajügyi minisztériumnak segít a rendszer működtetésében.