Ellátási zavarokat okozhat a túlzott olajigény

2005.03.16. 11:54
Napi ötszázezer hordóval növeli a kitermelését az OPEC. Ezzel azonban nem oldódnak meg az olaj árával kapcsolatos problémák. Az igény egyre nő, az olajkitermelő országok pedig már most kihasználják termelési kapacitásukat.
A Kőolajexportáló Országok miniszterei megállapodtak, hogy azonnali hatállyal napi 500 ezer hordóval napi 27,5 millióra növelik a kőolaj-kitermelési kvótát. A miniszterek abban is megegyeztek, hogy a második negyedév második felében további 500 ezer hordóval napi 28 millió hordóra emelik a kitermelést.

Az OPEC tagországai felsorakoztak szerdán a szaúdi javaslat mögé, amely szerint a kitermelési kvótát két százalékkal növelnék, hogy az árakat a 40-50 dolláros határon belül lehessen tartani. További napi 500 ezer hordós emelést kellene végrehajtani egy második fázisban is, erről az OPEC elnöke dönthetne, ha az árak továbbra is magas szinten maradnának.

Áremelkedés

Ali al-Naimi szaúdi olajipari miniszter első ízben ismertette a hivatalos rijadi álláspontot, mint kifejtette, " a jelenlegi hordónkénti 55 dollár körüli ár túlságosan magas, azt a 40-50 dolláros sávba szeretnénk visszavinni". Naimi azonnali kvótaemelést szorgalmaz, míg az Irán által vezetett miniszteri tanács május 1-jére halasztaná az emelést, hogy mérlegelni lehessen a második negyedévi szezonális keresletcsökkenés hatását.

A piacot elsősorban az foglalkoztatja, hogy valójában mekkora lesz a tényleges termelésnövelést, hiszen az OPEC-tagországok többsége már most is csaknem teljesen kihasználja termelési kapacitásait. Naimi véleménye szerint a szaúdi terv végrehajtásával a kitermelés a napi 27,7 millióról 28,2 millió hordóra növekedne.

Távolabbra tekintve a szaúdiak további termelésnövelést terveznek az év második felére, hogy a gyorsan bővülő kínai gazdaság által támasztott igényeket ki lehessen elégíteni. A fogyasztó országok azonban attól tartanak, hogy a termelésnöveléssel kapcsolatos viták zavarokat idézhetnek elő az ellátási láncban, és ez áremelkedéseket válthat ki. A párizsi Nemzetközi Energiaügynökség azzal számol, hogy a világ nyersolajfogyasztása napi 86,1 millió hordóra emelkedhet az idén a negyedik negyedévi csúcsfogyasztás idején, szemben az év első kilenc hónapja átlagában várható napi 83,7 millió hordóról.