Semmi nem indokolja az olajár zuhanását

2006.09.11. 12:20
Az olcsóbb olaj "a lassan induló" amerikai hurrikánszezon túlreagálásának, másrészt az Iránnal kapcsolatos geopolitikai fejlemények "félreolvasásának" következménye - véli a Barclays Capital.

A City egyik legnagyobb, rendszeres olajpiaci előrejelzésekkel és elemzéseket közlő háza, a Barclays Capital hétfőn kiadott új értékelése felidézi, hogy a nyersolaj hordója az utóbbi négy hétben 10 dollárral, a határidős (amerikai) benzin hordónként 25 dollárral zuhant. A cég szerint hat hónapja most először "aktív eszmecsere tárgya" a piacon, hogy tartósan 65 dollár felett lehet-e tartani az olaj árát.

Túlreagálták

A jelentés szerint az árzuhanás és a negatív piaci hangulat azonban jórészt az energiaszektorra korlátozódik, az ipari alapfémek, a nemesfémek és az energiaszektorhoz nem kötődő árupiaci termények a harmadik negyedévben eddig drágultak.

Ez utóbbit a Moody's Investors Service is megállapította új nyersanyagpiaci árelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő, amely rendszeresen saját ipari fémárindexet közöl a világgazdaság és főleg az amerikai gazdaság aktivitásának mérésére, Londonban kiadott legfrissebb összesítésében azt írta: kumulatív ipari fémárindexe a Federal Reserve pénzügypolitikai szigorító ciklusának 2004. júniusi kezdete óta rekord mértékben, 126 százalékkal emelkedett, jóllehet minden korábbi Fed-kamatemelési kurzus az index tetőzésével, majd markáns esésével járt.

A Moody's szerint az ipari alapfémek inflációjának ilyen mértékű ellenálló-képessége miatt nem lehet egyértelműen kizárni a további amerikai kamatemelés lehetőségét.

A Barclays Capital hétfői londoni elemzése szerint az erősen lefelé ható olajpiaci hangulat egyrészt "a lassan induló" amerikai hurrikánszezon túlreagálásának, másrészt az Iránnal kapcsolatos geopolitikai fejlemények "félreolvasásának" következménye.

Drágulást jósolnak

Az elemzés szerint ez utóbbival kapcsolatban a ház alapeseti forgatókönyve egész évben az volt, hogy a tárgyalások (az iráni atomfejlesztési programról) nem hoznak tartós eredményt, a Biztonsági Tanácsban nem sikerült egyezségre jutni a szankciókról - a szankciómegállapodás elmaradása a cég szerint épphogy nem az a kedvező fejlemény lenne, amilyennek megfigyelők tartanák -, Iránt semmi nem ösztönzi a kompromisszumra, és a helyzet tovább sodródik a katonai beavatkozás felé. A Barclays Capital változatlanul úgy látja, hogy a fejlemények továbbra is olyan egyértelműen ezt a forgatókönyvet követik, "mintha sínen gurulnának", ezért a cég nem módosítja a további árdinamikára adott előrejelzését.

A Barclays Capital nem sokkal korábbi olajpiaci elemzésében - szintén elsősorban a szerinte konfrontáció felé haladó iráni helyzetre hivatkozva - az eddigi 68 dollárról 72,60 dollárra emelte az amerikai könnyű alaptípus (West Texas Intermediate) mindenkori legközelebbi határidejére adott idei átlagár-előrejelzését. A jövő évre a cég 76,60 dolláros, és még 2010-re is 72,30 dolláros WTI-árátlagot vár.

Az éves előrejelzési átlagokon belül az idei negyedik negyedévre a Barclays Capital 79,90, 2007 harmadik negyedévére 80,20 dolláros átlagárat jósol, távlati előrejelzésében pedig 2015-re 93,0 dolláros hordónkénti átlagot prognosztizál a WTI-kontraktusokra.