Timót, Xénia
-10 °C
-1 °C

Élesedik a Pepsi-Coca háború

2001.08.03. 10:42
Zöld utat kapott a Pepsi, hogy 13,4 milliárd dollárért (3769 milliárd forintért) felvásárolja a Quaker Oats nevű üdítőitalgyártót, amely például a Gatorade nevű sportitalt készíti. Az akció sikere mindeddig igencsak bizonytalan volt, de a versenyhatóság szerepét betöltő Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission) némi meglepetésre nem vitte bíróság elé a sokak szerint piaci túlsúly kialakulásával fenyegető ügyletet.
Igazi politikai-gazdasági krimibe illő, színfalak mögötti játszmák után a Bizottságban ülő republikánus tagok úgy keverték a kártyát, hogy a testület három tartózkodás mellett végül nem szavazta meg, hogy bíróság előtt támadják meg a vállalatfelvásárlást.

Nagy a pezsgés

Az alaphelyzet az, hogy az üdítőital-iparban terjeszkedő Pepsi fel akarja vásárolni azt a céget, a Quaker Oats-ot, amely rajta és a Coca-Colán kívül a harmadik komoly játékos az évi 56 milliárd dolláros (15 ezer 805 milliárd forintos) piacon. A Bizottság szakértőinek az volt a véleménye, hogy a bekebelezés komoly piaci torzulásokkal fenyeget, különösen a sportital-szegmensben, ahol a Gatorade részesedése 80 százalékos, a Coca-Cola távolról követi a Powerade 15 százalékával, míg a Pepsi All-Sportja a 4 százalékot kitevő törpe minoritás kedvence. (A cég a héten el is adta a szubkulturális italt.)

Muris, nem muris, de a szerepek keverednek

A bizottsági tagok végül politikai hovatartozásuk szerinti megosztásban összesen 4 szavazatot - 2 republikánus igen, 2 demokrata nem - adtak le, vagyis nem lett meg a többség, ami a felvásárlás időleges megvétózásához, az ügy bíróság elé viteléhez kellett volna. Ez többek között azért történhetett meg, mert a testület nemrégiben kinevezett elnöke, Timothy J. Muris tartózkodott. Muris júniusi kinevezése előtt éppen ezen az ügyön dolgozott a Howrey Simon Arnold & White nevű jogi cég ügyvédjeként - a PepsiCo megbízásából. Két további bizottsági tag - mégpedig a testület versenyhivatalának és gazdasági részlegének vezetője - szintén amiatt tartózkodott, hogy az ügyön "privát munkájuk" részeként dolgoznak valamely résztvevő oldalán.

Ők diktálhatnak a boltokban?

A bizottság szakértőinek egyik ellenérve az volt, hogy a Quaker Oats felvásárlásával a PepsiCo megszabadul azon kevés riválisainak egyikétől, amely visszatartotta árainak emelésétől.

A két cég ügyvédei azt bizonygatták a megosztott bizottságnak, hogy az árak emelésének a Gatorade gyártójánál akad nagyobb akadálya, mégpedig a Coca-Cola Company. További ellenérv volt, hogy egyes üzlettípusoknál a Pepsi a legnagyobb piaci szereplő, megelőzve a Coca-Colát, így a Quaker Oats szintén komoly részesedését megszerezve olyan helyzetbe kerülhet, hogy alkalma lehet beleszólni, mely gyártó mennyi helyet kaphat a polcokon és mennyiért adhatja az italait.

Az egyik nemmel szavazó tag szerint sajnálatos, ha a két óriáscég mellett nem marad olyan piaci szereplő, amely "megcsipkedhetné" a nagyokat. Még az egyik igennel szavazó republikánus is aggodalmát fejezte ki, amiért az üdítőital piacot két játékos ellenőrzi.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!