Orsolya
7 °C
19 °C

Gombamód nőnek ki a földből a plázák Romániában

2008.05.05. 10:33
Tavaly 20 bevásárlóközpontot adtak át Romániában, ezzel megduplázódott a bevásárlóközpontok száma az országban. 2008-ban 24 létesítmény átadását tervezik, ezek többnyire retailparkok, illetve kis- és közepes méretű plázák lesznek.

A 2008-ban átadandó projektek több mint másfél milliárd euró, azaz 380 milliárd forintnak megfelelő összegű beruházással valósulnak meg. A létesítmények csaknem háromezer üzletnek adnak helyet, és hozzávetőleg 25 ezer munkavállalót foglalkoztatnak majd. A bevásárlóközpontok többségének nyitását az utolsó negyedévre tervezik az év végi vásárlási rohamra alapozva.

A fejlesztői aktivitás első számú helyszíne Bukarest, de az ország nyugati régióiban is vannak új projektek: a régióban működő két bevásárlóközpont mellett három új pláza átadása várható az elkövetkező három hónapban, egy Aradon és kettő Nagyváradon. Az ország gazdaságilag kevésbé fejlett keleti részén szintén aktívak a fejlesztők, a működő öt létesítmény mellett újabb 9 projekt befejezése várható 2008-ban. Az ország középső régióiban nem számíthatunk sok új átadásra idén, miután a tavalyi évben öt bevásárlóközpont nyitott, két-két pláza Kolozsváron és Marosvásárhelyen, illetve egy Gyulafehérváron.

Romániában néhány ingatlanfejlesztő már bejelentette szándékát további bevásárlóközpontok, illetve bevásárlóközpont-láncok fejlesztésére, azonban a terjeszkedésük közép-és hosszútávon valószínűleg az első átadott projektek teljesítményétől függ majd.