Miklós
-7 °C
2 °C

Munkahelyi rasszizmussal vádolják a Reuterst

2003.08.01. 10:58
Diszkrimináció miatt perelték be a Reuters hírügynökséget és két másik vállalatot. A panaszok szerint a színes bőrűek jóval kevesebb pénz kaptak, igazságtalanul bántak velük és sértegették őket. A cégek tagadtak, és elítélték a rasszizmust.
A Reuters és két hozzá kapcsolódó vállalat érintett abban a diszkriminációs ügyben, melyet az Egyesült Államokban indítottak munkahelyi rasszizmus miatt. A Radianz informatikai céget három - egy korábban és két jelenleg is ott dolgozó - színes bőrű munkatársa perelte be az Egyenlő Munkaesélyek Bizottságánál. A Radianz a Reuters hírügynökség és az Equant informatikai cég közös vállalata.

A panaszok szerint az egyik munkavállaló kevesebb pénzt kapott, mint fehér bőrű társai. A másik panaszost igazságtalanul rúgták ki, míg harmadik társukat következetesen niggernek szólították munkahelyén, és sértő e-maileket küldözgettek neki.

Tagadnak a cégek

A három említett cég tagadja a vádakat, és határozottan elítél mindenfajta munkahelyi rasszizmust.

A Radianz képviselői szerint a Reuterst és az Equant-t csupán azért vonták be az ügybe, mert azok ismertsége miatt nagyobb nyilvánosságot kap az ügy. Ez azonban szerintük indokolatlan, hiszen az informatikai vállalat jogilag és szervezetileg is teljesen független az említett cégektől. A Reuters is megszólalt az ügyben, ők az ellenük indított eljárás megszüntetését kérik, ugyanezen okok miatt.

Az amerikai gyakorlatnak megfelelően először a bizottság vizsgálja ki az ügyet, mielőtt az a bíróság elé kerülne.

Kötél és pénisz

Jonnie Cochran, a három munkavállaló egyik ügyvédje bizonyítékként nyújtotta be az ügyfelének küldött e-maileket. Ezek közül az egyikben egy a panaszos fényképét egy karikatúrára helyezték. A képen hurok van a férfi nyaka körül, az átlagosnál nagyobb méretű a pénisze, és egy sörös üveget tart a kezében.

A társaságokat egyébként már korábban megbüntették az e-mailek miatt, annak ellenére, hogy a vezetés tudta nélkül küldték őket.