Judit
-2 °C
8 °C

Régi valutát már csak a kibocsátó ország vált

2002.04.03. 14:37
Az euróövezeti tagállamok jegybankjai március végéig váltottak be minden euróövezeti valutát euróra. (Tehát például Németországban a schillinget vagy a lírát). A váltás lehetősége mostantól a korábbinál is korlátozottabb: a nemzeti valutákat már csak az adott országban lehet euróra cserélni.
Levelezve is válthatunk

A váltási gyakorlat nem egységes, a határidők különbözők. A német kereskedelmi bankok már február vége óta nem foglalkoznak a váltással, míg Olaszországban még a döntést sem hozták meg arra vonatkozóan, hogy mikor húzzák le véglegesen a rolót. Az egyes országok jegybankjaiban egyelőre biztosra mehet, akinél megszűnt valuta maradt, de a határidők itt is széles sávban mozognak. Több országban örök időre szólóan vállalják a visszaváltást, de legalább 2011. december 31-ig mindenütt adott a lehetőség.

Könnyebbség, hogy az adott jegybankkal levelezés útján is intézhetjük a tranzakciót, az elküldött valuta euró-ellenértékét (átutalási díj felszámítása mellett) bankszámlánkra utalják.

Hazai helyzet: K&H és a kicsik

Magyarországon a nagy bankok közül már csak a K&H-nál lehet váltani, kizárólag a német márka és az osztrák schilling bankjegyeit, a váltási jutalék 25 százalék. (A bank vezetése még nem döntött arról, hogy a szolgáltatást meddig nyújtja az ügyfeleknek.) Természetesen kisebb pénzváltó cégeknél is megszabadulhat mindenki a nyakán maradt régi valutától, itt azonban a jutalék most értelemszerűen tovább nő (az 50 százalékot is meghaladhatja), hiszen az, hogy az összegyűjtött valutát immár csak a kibocsátó országban lehet beváltani, tovább növeli a költségeket.

Az egyes megszűnő nemzeti valuták beváltási lehetőségei az eurózóna adott országában
kereskedelmi bankoknemzeti bank
bankjegy, érmebankjegyérme
Ausztriaa bankok döntésétől függkorlátlan ideigkorlátlan ideig
Belgium2002.12.31.korlátlan ideig2004.12.31.
Finnországa bankok döntésétől függ2011.12.31.2011.12.31.
Franciaország2002.06.30.2011.12.31.2004.12.31.
Görögországa bankok döntésétől függ2011.12.31.2003.12.31.
Hollandia2002.12.31.2031.12.31.2006.12.31
Írországa bankok döntésétől függkorlátlan ideigkorlátlan ideig
Luxemburg2002.06.30.korlátlan ideig2004.12.31.
Németország2002.02.28. óta nincs lehetőségkorlátlan ideigkorlátlan ideig
Olaszországmég nincs döntés2011.12.31.2011.12.31.
Portugália2002.06.30.2021.12.31.2002.12.31
Spanyolország2002.06.30.korlátlan ideigkorlátlan ideig