Magyar erőmű épülhet Nigériában

2008.03.02. 09:27
A nigériai kormánnyal közösen, ppp-beruházásban építene és üzemeltetne erőművet egy magyar cég az afrikai országban. A Frikober Kft. egymilliárd eurót költene a projektre.

A magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Frikober Kft. Nigériában 350 megawatt kapacitású gázturbinás erőmű beruházás megvalósításáról tárgyal a nigériai kormánnyal. A beruházást ppp-konstrukcióban valósítanák meg, az erőműépítés költsége elérheti az egymilliárd eurót (260 milliárd forint) – közölte Váci Gyula, a cég tulajdonos-ügyvezetője.

A nigériai Seamen Energy and Resources Limited a Frikober partnere. Nemcsak erőműprojektben vesznek részt, hanem ivóvíz kitermelésben is, amire már a szerződések is megszülettek, mondta Váci Gyula.

Az erőműprojekt szerződését 2008 nyarára remélik. A Frikober a finanszírozásban is részt venne, magyar bankokkal, erről már megkezdte a tárgyalásokat.

Váci Gyula elmondta, hogy nemzetközi programoknak és a nigériai olajnak köszönhetően van fizetőképes kereslet Nigériában. A két éve hatalmon lévő polgári kormány gazdaságpolitikája ösztönzi a befektetéseket – a magas országkockázat miatt – egyebek között a köz- és a magánszféra partneri programjában (PPP) való közvetlen állami részvétellel.

Honlapja szerint a Frikober Kft. 1995 óta működik jelenlegi formájában, de tevékenységüket különböző szervezeti formákban már 1987 óta végzik. Referenciáik között számos környezetvédelmi és mélyépítési munka szerepel, egyebek mellett a gyömrői fürdő és horgásztó rekultivációja, a csongrádi árvízvédelmi rendszer, a Borsodchem berentei veszélyes hulladéklerakójának egyes munkálatai, de dolgozak már Romániában is.