Jelesre vizsgázott a szuper jumbo

2005.04.27. 10:30
Szerda délelőtt felszállt első útjára a legnagyobb utasszállító repülőgép, az Airbus A380-as, majd négy órával később sikeresen földet ért. Az első kereskedelmi forgalomba kerülő gép a Singapore Airlines tulajdonában lesz és 2006-ban repül először.
A leszállás után Claude Lelaie kapitány elmondta, hogy sikeres volt az első repülés és élvezték minden pillanatát. Elismerte, hogy még sok munka van hátra, de az A380-as remekül vizsgázott próbaútján. Lelai szerint az óriási gépet ugyanolyan könnyű volt irányítani mint a többi modern repülőt, a rendszer és a Rolls Royce hajtómű is jól vizsgázott.

Meglepően könnyű


Az első felszállás képei
Jacques Rosay vezető tesztpilóta szerint a felszállás után meglepő volt, hogy a gépet tényleg olyan könnyű volt kezelni, mint a szimulációs próbákon. Rosay dicsérte az irányítófülke újdonságait, az interaktivitást és az új felületet, amely nagymértékben megkönnyítette a munkát.

A Délnyugat-Franciaországban tett út során a személyzet szerint a 421 tonnás gép pont úgy viselkedett, ahogy várták. Kipróbálták a közvetlen és hagyományos repülésirányító berendezéseket, tesztelték a futóművet, a féklapokat. Kipróbálták azt is, hogy milyen lesz utasnak lenni az új gépen, és a legénység egybehangzó véleménye szerint mindkét szinten csöndes és zavarmentes volt az utazás.

Sikeres út

Szerda délután fél három előtt néhány perccel fejezte be első útját a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe. Az Airbus A380-as ugyanarra a toulouse-i reptérre érkezett vissza, ahonnan négy órával korábban elindult. A gép hat fős személyzetet, és húsz tonna felszerelést vitt magával, ezekkel a repülési tulajdonságokat vizsgálták. A tömeg megtapsolta a sikeres landolást.

Már az indulásra rengeteg ember sereglett össze, a beszámolók szerint hetvenezer ember várakozott a toulousi kifutópálya mellett. A Concorde első útja óta nem volt ekkora nézőközönsége repülőnek. Az érdeklődők a környékbeli dombokat is elfoglalták. Az óriás kilenc óra után kigurult, hogy megmutassa magát a kameráknak és a nézőknek.

Bátor emberek


Klikk a Képre!
A gép hat fős személyzetet, ezen belül két kapitányt kapott: Claude Lelaie a repülési osztály korábbi elnökhelyettesét, és Jacques Rosay vezető tesztpilótát. Mindketten túlvannak a 13 ezredik repült órán, ráadásul tapasztalatukat a társaság többi típusán, a A318-ason, és az A340-eseken gyarapították. A személyzet ejtőernyőt visel, arra az esetre, ha. Bár mindenki remélte, hogy nem zuhan le a repülő, a tesztpilóta elmondta, hogy sokkal nagyobb terhelésnek teszik ki a gépet, mint amire annak egy hétköznapi repülésen számítania kell. Ha tehát baj lesz, ugranak.

A gép sokáig mozdulatlanul mutogatta magát, nem mozdult, kevéssel tíz óra után azonban gyanús mozgolódásba kezdtek öltönyös emberek. Negyed tizenegykor aztán felbúgtak a hajtóművek, elkezdett gurulni a repülőgép. Látszólag nem okozott gondot az óriási gép felgyorsítása a négy darab hajtóműnek, alig fél perccel az indulás után már a levegőbe emelkedett az A380-as. Óriási ováció fogadta a sikeres startot. A gép nem húzta be kerekeit, így tűnt el a kamerák elől, s kezdetét vette a néhány órás tesztrepülés.

Luxushotel az égben

A megalománia jegyében fogant óriás 555 utast tud szállítani, s darabját 285 millió dollárért vásárolhatjuk meg a legközelebbi kereskedésben. Persze a fapados változatban lényegesen több, közel nyolcszáz utas fér majd el, de az A380-as alapváltozatban meglehetősen sok extraszolgáltatással várja az utasokat.

Az A380-on a megrendelő igényeitől függően bár, tornaterem, vámmentes bolt, étterem és fürdővel ellátott szobák is kialakíthatók. A gépet koktélbárral, biliárd teremmel és több tusolóval is felszerelhetik, ha a vevő úgy kívánja. A szintek között mozgólépcsőkkel és liftekkel közlekedhetnek majd a bágyadt utasok. Készül belőle hosszú- ill. rövidtávú, luxus, három osztályos, turista, és teherszállító változat is.

A legexkluzívabb A380-as viszont várhatóan a Virgin Atlantic tulajdonában lesz: a gépen tornatermek, kozmetikai szalonok és kaszinó is lesz. A légitársaság társtulajdonosa, Richard Branson gépenként 35 szeparált franciaágy kialakításáról is beszámolt.

Nagyobb repülőtér kell

Tekintse meg az A380-at.
A világ egyetlen kétszintes utasszállítója (a 747-es nem emeletes, csak púpos) ötven százalékkal tágasabb teret és 35 százalékkal több helyet kínál, mint az alapállapotában négyszáz fő befogadására alkalmas eddigi rekorder, a Boeing 747-es.

Az óriás teljes hossza 73 méter, magassága eléri a 24 métert. A szárnyak fesztávolsága nyolcvan méter, felületük pedig 850 négyzetméter, ezeket a cég walesi üzemében gyártották. A négy hajtóművet típustól függően a Rolls-Royce vagy a The Engine Alliance készíti, és 0,89 Mach sebességig gyorsíthatják az óriási repülőgépet. A legnagyobb problémát nem is a repülés, hanem a leszállás jelenti: jelenleg még kevés olyan légikikötő található világszerte, amely fogadni tudná a közel hatszáz tonnás monstrumot, így még számos repülőteret át kell alakítani.

Gondot okoz a nyolcvan méter fesztávolságú gép földi kiszolgálása is. Akár 20 kisebb nagyobb kiszolgáló jármű - üzemanyag-tartálykocsi, toalett-ürítő, készenléti tűzoltó, szerelő és hasonló berendezések – sürögnek majd körülötte, ehhez pedig legalább 6400 négyzetméteres területre lesz szükség, szemben a B-747-es 4200 négyzetméteres igényével.

Ogre

Ugyanakkor nem ez a legnagyobb repülőgép a világon. A főmonstrum Ukrajnában található, neve: An-225. A repülőgép alapjául a szintén óriási An-124 szolgált, 1988-ban repült először. Az eredeti tervek szerint az An-225 célja a szovjet űrrepülő, a Buran szállítása lett volna, ám azt a programot 1994-ben leállították, a gépet pedig hat évre nyugdíjba küldték.

#alt#
An-225
Négy éve, 2001 óta újra repül a teherszállító gép. Az Antonov teherkapacitása 250 tonna, vagyis két és félszer annyi, mint az A380-asé. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a tehergép teljesen üres, nincs benne se bárpult, se étterem. A felszállósúlyban már nincs ekkora eltérés, de a hatszáz tonnás eredmény negyven tonnával jobb, mint az új Airbusé. Nyolc méterrel szélesebbek szárnyai és 11 méterrel hosszabb a gép, mint az A380, a fel- illetve leszálláshoz három kilométerre van szüksége.

Két év alatt nyereség

Persze az Airbus más kategória, nem feladata, hogy az Antonovval küzdjön, a takarékosság viszont mindennél fontosabb. A tervezők ígérete szerint a gép egy személyre leosztva kevesebbet fogyaszt majd, mint egy gépkocsi, valószínűleg fejenként három liter kerozin elég lesz száz kilométerre.

A gyártás felpörgése után havonta négy gépet szerelnek majd össze a francia Toulouseban. Az első négy átadott repülőgép a tesztelést szolgálja majd, kettő pedig főleg demonstrációs és reklám-célú repüléseket végez. A hetediket azonban - várhatóan jövőre - már kereskedelmi forgalomba állítja a Singapore Airlines. A gyártó arra számít, hogy a 250-ik gép leszállításakor már megtérül a fejlesztésbe fektetett tízmilliárd euró. Eddig 154 gépre érkezett megrendelés, 15 légitársaságtól. A gyártók szándékai szerint az óriásgépből 750 darabot fognak majd eladni.