Százezer külföldi dolgozik Csehországban

2006.08.10. 07:49
A szlovák és lengyel munkások a magasabb bérkért érkeznek Csehországba, de már német, brit és francia dolgozókat is találni.

2006. június végén 104 404 európai uniós polgár dolgozott Csehországban, miközben 2005. június végén még csupán 83 508-an voltak - jelentette a cseh munkaügyi hivatal. A Mladá Fronta Dnes által idézett adatot a lap azzal egészítette ki, hogy egyre több nem vezetői posztot betöltő nyugat-európai választ cseh munkahelyet.

Nem pénzkérdés

Napjainkban a szlovákok és a lengyelek után, akik az otthoninál nagyobb keresethez jutnak cseh földön, a németek állnak a harmadik helyen (2006 júniusában 2048), majd a britek (1391), a franciák (927) és az osztrákok (595) következnek a sorban. A Mladá Fronta Dnes példaként a 23 éves Stefan Strang svéd közgazdászt hozta fel, aki svájci és amerikai állása után most Prágában dolgozik cseh fizetésért, ami jelenlegi posztján havi 20 és 30 ezer cseh korona közötti (200-300 ezer forint) összeget jelent (a cseh átlagkereset 22 500 korona körül mozog).

Strang tisztában van azzal, hogy prágai bérezése meg sem közelíti a nyugati szintet, ám mégis elégedett. A lap szerint főleg a külföldi vállalatok vonzzák a nyugat-európai munkaerőt Csehországba, akik annak dacára jönnek, hogy alacsonyabb pozíciókat foglalhatnak el, és a nyugati bérszinttel egybevetve Csehországban harmada-negyede a keresetük.

Minden tizedik

Tény, hogy döntően magasan képzett, számítógépes, közgazdasági ismeretekkel bíró külföldiekről van szó, akiket Prágában (főleg ott összpontosulnak a külföldiek) jól megfizetnek. A lap szerint olyan cégek állnak az új jelenség mögött, mint az Accenture Services, a DHL, az ExxonMobil és a Sun Microsystems; az utóbbi prágai központjában például minden tizedik alkalmazott külföldi, és akkor ebbe a számba a "közel-külföldinek" számító szlovákokat nem is számították bele.

Főleg külföldi nagyvállalatok gerjesztik a szívóhatást, amelyek magasan képzett szakembereket keresnek az informatika terén. Ebben a kategóriában 60 ezer cseh korona fölé (kb. 600 ezer forint) kúszik fel a fizetés - mondta Milan Novák, a Grafton személyzeti ügynökség vezetője. A külföldi munkavállalók zöme jól érzi magát Prágában, bár válaszaikból kiderül, többségük nem tervezi, hogy tartósan letelepedjen Csehországban.