'Most repüljön Swissairrel vagy soha!'

2001.10.09. 09:21
Munkaerejének 12 százalékát szélnek ereszti a múlt héten csődbe ment svájci Swissair légitársaság, amely a kormánytól kapott több százmillió frankos gyorssegély ellenére is járatainak alig több mint a felét tudja üzemeltetni.
Beszéd a hangárban

Mario Corti, a légitársaságot is működtető Swissair Group holding elnöke a zürichi repülőtér egyik hangárjában az összegyűlt alkalmazottakkal hétfő este közölte, a csoport 72 ezer dolgozójából 9 ezret elbocsátanak.

Jó hírként jelentette be, hogy az októberi béreket még ki tudja fizetni a cég.

Még mindig veszélyes leszállni

Munkaerejének 12 százalékát szélnek ereszti a múlt héten csődbe ment svájci Swissair légitársaság
A Swissair Group szóvivője a Reutersnek azt mondta, hogy a cég "megpróbálja" üzemben tartani hosszú távú járatainak 70, európai járatainak 50 százalékát október 28-áig, vagyis addig, amíg az egykori leányvállalat, a Crossair - legalábbis a jelenlegi tervek szerint - átveszi a Swissair járatainak zömét.

Erre a hétre általánosságban a járatok 55 százalékának üzemeltetését helyezte kilátásba a légitársaság. A szűkös likviditás mellett az is hátráltatja a gépek indítását, hogy a Swissair - adósságai miatt - tart a repülők lefoglalásától külföldi repülőtereken.

Olcsó a jegy, és lehet, hogy el is indul a járat

A Swissair a tervezett beolvadásig "Most vagy soha" címmel rendkívüli diszkontakciót hirdetett megmaradt járatainak megtöltésére: európai célállomásokra és vissza akár már 300 svájci frankért (187 dollár) is lehet repülni, a hosszú távú járatokra pedig 800 frankért lehet menettérti jegyet váltani. Az ajánlat október 27-éig él.

Utazási irodák szerint élénk a kereslet az olcsó jegyek iránt, bár sok utas nem nagyon bízik abban, hogy a járat, amelyre jegyet vesz, el is fog indulni.

Lassan folyik be a cég kasszájába a beígért pénzt

A svájci kormány a méltatlan helyzetbe került egykori nemzeti büszkeség megsegítésére 450 millió frank segélyt ígért, amiből 320 millió frankot már ki is fizetett.

A Swissair ugyanakkor még mindig várja azt a 250 millió frankos áthidaló hitelt, amelyet a svájci nagybankokkal múlt héten kötött megmentési egyezség alapján kapna.

A Swissair ügyével foglalkozó zürichi csődbíró még a múlt hét végén azt mondta a Reutersnek: nem fogja elsietni a döntést, hogy az összesen 1,4 milliárd frankos mentőcsomag részét képező bankhitelt felveheti-e a cég.

A Swissair Group tavaly 2,9 milliárd frank veszteséget termelt, s adóssága eléri a 17 milliárd frankot. A cég papírja hétfőn - erős kilengések után - 2,1 százalékos nyereséggel 5,75 frankon zárt Zürichben, de ez a záróérték is alig 4 százaléka az év eleji szintnek. A Crossair részvénye hétfőn 12,4 százalékos eséssel 359 frankon végzett.