Eurómilliárdok Szlovákiába

2004.01.29. 09:38
Egy gyógyszergyártó cég, a Rover és a Bridgestone tervezi, hogy üzemét Szlovákiában építi fel. Az új beruházásokkal együtt már több milliárd euróra rúg az utóbbi egy évben tervezett és megvalósult tőkebefektetések értéke északi szomszédunknál.
Pozsony előzetes tárgyalásokat folytat a brit MG Rover autógyártóval és a japán Bridgestone abroncsgyártóval szlovákiai gyár építéséről - írta a Napi Gazdaság. A Bridgestone harmincmillió eurós, a Rover pedig kétszázmillió eurós beruházásban gondolkodik. Az autógyár évente százezer gépkocsit állítana elő. A Bridgestone egyelőre még nem döntötte el, hogy Közép-Európán belül hová telepíti új gyáregységét. A japán társaság a későbbiek során a Volkswagennek is szállítana abroncsokat, márpedig az éppen Pozsonyban üzemeltet egy évi háromszázezer gépkocsi gyártására alkalmas üzemet.

Másfél milliárd

Ugyanakkor egy meg nem nevezett izraeli gyógyszergyártó nagy valószínűséggel Szlovákiában építi fel 1,5 milliárd dolláros költséggel a HIV-vírus okozta betegséget csillapító szérumot előállító üzemét. Jan Bajánek, a külföldi beruházásokat támogató szlovák állami ügynökség, a SARIO igazgatója elmondta, hogy a beruházás még csupán a tervezés fázisában van, ám az izraeli társaság már eldöntötte, hogy Szlovákiát választja. A beruházással 600-700 új munkahely jön létre. Viliam Patoprstý, az UniBanka elemzője kiemelte, hogy az izraeli társaság tudásalapú céget és fejlesztő bázist telepít ide, vagyis Szlovákia fiatal kutatóinak, tudósainak is állást teremt.

A Teva

A lehetséges befektetők között van a világ egyik legnagyobb generikus gyógyszereket gyártó cége, az izraeli érdekeltségű Teva, amely a közép-európai térségen belül jelenleg csak Magyarországon van jelen - írja a Világgazdaság. A Teva érdekeltségi körébe Magyarországon négy vállalat - a Biogal Rt., a Human Rt., a Biogal-Teva Pharma Rt. és a Humantrade Kft. - tartozik. A kétezer főt foglalkoztató cégek tevékenységi köre magában foglalja a gyógyszergyártás teljes vertikumát.

Izraelben a legnagyobb

A gödöllői Human Rt.-ben a Teva európai központja - melynek 99 százalékos részesedése van a magyar cégben - tavaly májusban 231 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre. A pénzt belső szervezeti korszerűsítésre, beruházásra fordítják. A Teva Izrael legnagyobb, a világ 31. gyógyszergyártó cége, a vezető generikus gyártók közé tartozik, világszerte huszonnyolc leányvállalata van. A kétmilliárd dollár alaptőkéjű cég 2003 első negyedévében 757 millió dolláros árbevétel mellett 138 milliós nyereséget könyvelhetett el.

Kedvelt Szlovákia

Szlovákia az utóbbi időkben kedvelt befektetési központ lett, több, tőkeerős cég választotta északi szomszédunkat milliárdjainak elköltésére. A Peugeot és Citroën gépkocsikat gyártó PSA csoport tavaly januárban döntött úgy, hogy Tatabánya helyett inkább a szlovák Nagyszombaton építi fel 700 millió eurós beruházással az évente 3500 embernek munkát adó gyárát, s a Hyundai is Pozsony felé kacsintgat. A dél-koreai cég tervezett beruházásának értéke megközelítőleg 1,1 milliárd euró.