Szófia már az euróra készül

2005.10.04. 09:03
Jövőre felpöröghet Bulgáriában az infláció és a gazdasági növekedés is. A 2009-es euróbevezetésen gondolkodó szófiai kormány ugyanis a jövedéki adó emelésére és a tb-járulék csökkentésére készül, írta a Napi Gazdaság.
Az új bolgár kormány jövőre jelentősen megemeli a jövedéki adót, hogy az európai uniós csatlakozással, illetve integrációval járó ársokkot több esztendőre terítse szét, és az ne okozzon inflációs nyomást az ERM 2-es rendszerbe való belépéskor - derül ki Georgi Kadiev pénzügyminiszter-helyett Reutersnak adott interjújából, amelyeta Napi Gazdaság idézett.

A jelenleg is az euróhoz kötött árfolyamrendszert fenntartó Bulgária a csatlakozás évében, azaz már 2007-ben belépne az eurózóna előszobájának számító ERM 2-be, ahol minden kandidáló országnak két évet kell eltöltenie a közös pénz bevezetése előtt. A bolgár kormány már 2009-ben, vagyis számos jelenlegi tagország előtt felváltaná a levát az euróval, de szakértők szerint erről inkább csak 2010-től lehet reálisan szó.

A dohányáruk esetében a jövedéki adó emelése 58 százalékos lesz, míg az alkoholok ilyen jellegű terhelése 18 százalékkal emelkedik. A jegybank által is támogatott lépés mintegy 1 százalékponttal dobhatja meg a jövő évi inflációt. A bolgár közszolgálati rádió információi szerint a jövedéki adó emelése miatt az alsó árkategóriás cigaretták akár több mint 200 százalékkal is drágulhatnak 2006-ban, miközben a külföldi - azaz drágább - márkák esetében az adóemelés hatása 50 százalék alatt marad majd.

A Reutersnek nyilatkozó Kadiev elmondta azt is, hogy a kabinet a növekedés felgyorsítása érdekében 6 százalékponttal csökkenteni szeretné a munkaadókat terhelő társadalombiztosítási járulékot is, ami így a bruttó kereset 36,6 százalékát tenné ki. A gazdaságpolitikus szerint jövőre az intézkedések nyomán az ország bruttó hazai terméke (GDP) 5,5 százalékkal bővülhet, a fogyasztói árak pedig 5,2 százalékkal emelkedhetnek.

A kormány idei prognózisában 4,9-5 százalékos növekedés és 4,5 százalékos infláció szerepel, a korábban vártnál kedvezőtlenebb adatokat az országot sújtó árvíz, illetve a magas olajárak magyarázzák. A bolgár pénzügyi tárca tervei között szerepel az is, hogy 130 leváról 180-ra (23 307 forint) emelnék az adómentes minimálbér összegét, de úgy fest, hogy nem nyúlnak a jövedelemadó-kulcsokhoz, a társasági adóhoz és a forgalmi adóhoz sem.