További Világ cikkek
A cégvezetés titokban hatalmas - 700 ezer és 5 millió dollár közötti - kölcsönöket folyósított a menedzsment tagjainak, cserébe a hallgatásért. A hitelek jelentős részét egyszerűen elengedték. Igazgatósági jóváhagyás nélkül kifizettek 51 személynek 56 millió dollárnyi jutalmat, plusz 39 millió dollárt, hogy a szerencsések befizethessék a jutalom adóját.
Le ne barnuljon az a kutya!
Dennis Kozlowski |
Kozlowski vicces pénzkidobásai között szerepel például 17 ezer 100 dolláros útivécéje, 15 ezres kutyanapernyő-állványa, 6300 dolláros varrókosara, 6 ezres zuhanyfüggönye vagy 445 dolláros tűpárnája. (A lista alapján az üzletember betegesen szeret varrni.)
Nahát, meghalt a felelős!
A jelentést az a David Boies ügyvéd készítette, aki a Microsoft trösztellenes perében az amerikai kormányt képviselte. A dokumentum az értékpapír felügyeletnél (SEC) landolt, ami az amerikai sajtó szerint nem zárja ki a további vádemeléseket sem. Kozlowski olyan nyilatkozatot csatolt a jelentéshez, mely szerint az elengedett kölcsönökért egy személyben Phil Hampton felelős. Az illető tavaly meghalt. Az anyag szerint Kozlowski összesen 61,7 millió dollárt vett fel törvénytelenül.
Welch, a jól szituált nyugdíjas
A mohó menedzserekről érkező hírek kellemetlen hírbe hozták a világ egyik legtekintélyesebb üzletemberét, a Genral Electricet jó közepes iparvállalatból világméretű pénzügyi óriássá tevő Jack Welchet. A hatóságok ugyanis vizsgálni kezdték busás "nyugdíját", pontosabban a cége által neki nyújtott luxusszolgáltatásokat. A vizsgálat azután indult, hogy Welch a közhangulatra hivatkozva lemondott juttatásairól.
Az üzletember javadalmazásának részletei válópere miatt kerültek napvilágra. Az exvezér ingyen használhatta a céges repülőt, fizették manhattani luxuslakását, golf- és egyéb klubtagságait, napi ebédjét Manhattan legjobb éttermeiben, virág- és borszámláit.
Pénz helyett
Welch végül nyílt levelet tett közzé a The Wall Street Journalben, amelyben megvédte a juttatásokat - mondván ezeket a neki járó készpénz helyett kapta visszavonulásakor - ám egyben le is mondott róluk azzal, hogy bár jártak neki, a dolog látszatja mégis árthat volt cégének.
Javaslatára módosították a "nyugdíjszerződést", így ezentúl Welch fizet a luxusszolgáltatásokért. Ez azonban nem gátolta meg a kőkemény értékpapír felügyeletet, hogy azonnal vizsgálatot indítson a még 1996-ban megkötött szerződést firtatva.
A módosított papír szerint Welch - aki végig állította, hogy éttermi számláit maga állja - évi 2-2,5 millió dollárt penget le a GE-nek a repülő és a manhattani lakás használatáért és ingyen nyújt tanácsot a vállalatnak.
Ingyér security
Az a 2001-et megelőző öt év alatt a 200 legnagyobb amerikai cég vezetőinek javadalmazása megduplázódott - állítja a Pearl Meyer & Partners tanácsadó cég. A gáláns nyugellátás általános gyakorlat, az IBM távozó elnöke, Luis Gerstner például ingyen használhatja a cégóriás repülőit, illetve autót, irodát, lakást és otthoni biztonsági szolgálatot fizetnek neki 20 éven keresztül.