Nem emelkedik a tanszerek ára

2005.08.05. 08:26
Már több hipermarketlánc is megkezdte az akciós tanszerek árusítását, ésváltozatlanul a papíráruk terén dúl a legnagyobb árverseny, ez bizonyul a vevőcsalogatás egyik alapvető eszközének.

Nem kell bedőlni az akciós tanszercsomagokat kínáló áruházláncoknak, figyelmeztet Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) elnöke a tanévkezdés előtti dömping előtt. A nagy árkedvezménnyel kínált összeállítások sokszor az iskolában szükségtelen termékeket is tartalmaznak, amelyeket teljesen fölösleges megvenni. Az elnök arra is felhívja a szülők figyelmét, hogy kérhető munkáltatói támogatás az iskolakezdéshez. Ez a juttatás gyermekenként jár, és a cégek leírhatják az adójukból; összege tavaly 10 ezer forint volt.

Azt is érdemes tudni, hogy csak az iskolaszék, vagy ha az nincs, az iskolai szülői szervezet által jóváhagyott szerek tehetők kötelezővé a tanulók számára, ami már csak azért is lényeges, mert lapunk értesülései szerint volt példa arra, hogy pedagógusok jutalékot kaptak írószerboltoktól, ha a "megfelelő" körző-, rajzlap- vagy akár vízfestékmárkának a beszerzését írták elő diákjaik számára.

Keresik az akciókat

A Tesco áruházakban július végén indult a vásár, amely egészen szeptember 9-ig tart. Nem jellemző, hogy emeltük volna árainkat, sőt több mint ötszáz iskolai termék kevesebbe kerül, mint tavaly ilyenkor, mondta el a Napi Gazdaságnak Danks Emese, a Tesco Global Áruházak pr-igazgatója. Komoly igény mutatkozik az akciókra, az iskolakezdés a mi szempontunkból is fontos időszak - jelentette ki Gillemot Katalin, az Auchan kommunikációs igazgatója - hiszen az árengedményeknek köszönhetően 2003-hoz képest tavaly negyven százalékkal nagyobb bevételt értünk el.

A magyar hipermarketek és írószerüzletek egyik legnagyobb beszállítója, az ICO Rt a tanszerek körében nem emelt árat. Idén a Koh-I-Noor, ICO, Parker márkák ez évi iskolaszezoni forgalmát egymilliárd forint körülire várja a cég, az eddigi forgalom pedig már meghaladta az elmúlt év azonos időszakában regisztráltat. Ebben az évben új értékesítési csatornák is megjelentek, mint például az Office Depot vagy a Minimax internetes áruháza, de a piac felvevőképessége változatlan maradt, nyilatkozta Domokos Péter, az ICO igazgatója. Idén több piaci szereplő háttérbe került, a forgalmazók leszűkítették a beszállítók körét, mondta az igazgató.

Minőségre vágynak

Megnőtt ugyanakkor a forgalmazók igénye a minőségi iskolaszerek iránt. Az ÁPISZ-nál 2004 hasonló időszakához képest 10-15 százalékos forgalomnövekedésre számítanak. Nem kívánunk versenyezni a hipermarketekkel, jelentette ki Molnár Tamás, a vállalat kereskedelmi igazgatója. A társaság klasszikus kiskereskedelmi láncként inkább a visszatérő, magasabb árat is megfizető vevőkre apellál. Az első negatív tapasztalatok megvannak már az olcsó tanszerekről; folyamatosan nő az igény a jó minőségű, tartós termékek iránt, állítja Molnár.