Tart a hossz
A tőzsde felfelé íveléssel kezdett tehát pénteken is, már a nyolcadik napja folyamatosan. Ez tükrözi a kereskedők véleményét, miszerint " Irakban jól mennek a dolgok" - ahogyan egyikük fogalmazott. 2000 augusztusa óta most tart a leghosszabb ideig a tőzsdei hossz, ami mögött az eddig elmaradt iraki ellenállás, a gyors amerikai győzelem reménye húzódik meg. Aggodalomra okot adnak ugyan az égő iraki olajkutak, a terrorista támadás veszélye, vagy a vegyi fegyverek estleges bevetése, de mindezeket az aggodalmakat elnyomta a kezdeti háborús siker.
Csupa-csupa derűs szám
A 30 vezető iparvállalat DJIA mutatója csütörtökön 8286,60 ponton zárt, szerdához képest 21,15 pont (0,26 százalék) nyereséggel. Az amerikai értékforgalmazói szövetség elektronikus Nasdaq piacának technológiai papírokkal telített Composite indexe 1402,76 ponton fejezte be a napot, a nap végére 5,69 pontot (0,41 százalék) erősödött.
A New Yorki-i tőzsde nyitásakor az európai tőzsdék is felfelé mozogtak: a londoni FTSE-100 mutató 69,80 ponttal állt a tegnapi 3765,70-es záró felett, a francia CAC40-es 93,43 ponttal javult a csütörtöki 2794,83 pontról és a frankfurti DAX 84,98 ponttal emelkedett a csütörtöki 2604,85-ös záróértékhez képest.