Tovább zuhannak a tőzsdék

2003.03.25. 09:52
Végképp a múlté a tőkepiacok optimizmusa: a hétfői óriás zuhanás után kedden is gyengén indult a nap. A befektetők most próbálják feldolgozni az információt, hogy az iraki hadsereg katonákból áll, akik fegyverrel is rendelkeznek, így a harcok el fognak húzódni.
Bár egyelőre nincs szó a tegnapi meredek zuhanás folytatódásáról, a kép a világ minden szegletében egyformán szomorú. Tokióban, ahol már lezárult a keddi kereskedés, 200 pont körül vesztett értékéből a Nikkei index. Koreában közel 3 százalékos volt a lejtmenet.

A start Londonban 1, míg Párizsban és Frankfurtban körülbelül fél százalékos gyengülést hozott. "Tovább fog tartani és valószínűleg nem lesz vége napokon vagy akár heteken belül" - nyilatkozta a háborúról Freddie Tulloch bróker a BBC-nek.

Kedden tovább kúsznak felfelé az olajárak. A tendenciát erősíti, hogy a törzsi leszámolások miatt egyre több óriáscég állítja le a kitermelést Nigériában. Közben drágul az arany és gyengül a dollár.

Valami megtört hétfőn

Az igazi fekete nap azért a hétfő volt a világ tőkepiacain.

A múlt hét második felében még száguldottak a tőzsdei indexek világszerte, köszönhetően a befektetők rövid és győzedelmes háborúba vetett hitének. A hét végén azonban megszaporodtak a problémák. A szövetséges csapatok több helyen a vártnál is keményebb ellenállásba ütköztek, az iraki fogságba esett, félelemtől remegő amerikai katonák látványa pedig minden befektetőt meggyőzött arról, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek a múlt héten látszott.

Aggódó Európa

Londonban a Footsie index hét napig tartó hossz után zuhant vissza, igaz a 3,1 százalékos esés után is maradt még jócskán a korábban összeszedett 17 százalékos előnyből. Az esést "természetesen" a pénzügyi szektor papírjai vezették: a Prudential és a Legal & General értéke egyaránt 7 százalékkal csökkent. Az Unilever árfolyama viszont annak ellenére esett, hogy a cég megerősítette a nem éppen szerény idei eredményvárakozásait.

A CAC-40 5,7 százalékos zuhanásához hasonló mínuszt viszont öt hónapja nem látott Párizs. A biztosítópapírokon kívül nagyot zuhant az Alcatel részvénye is, közel 12 százalékot. A frankfurti börzén a Metro papírjai több mint öt százalékot veszítettek értékükből, miután számos aggódó hang hallatszott a vállalat kedden közzéteendő éves jelentését illetően. (Az eredmény végül jobb lett a vártnál is.)

Lejtőn a Dow Jones

Az Egyesült Államok piacain szintén gyengüléssel kezdtek az indexek, és csak tovább rontott a helyzeten, hogy a Fehér Ház szerint Oroszország fegyvereket és egyéb katonai berendezéseket szállít Irakba. A Dow Jones esetében nyolcnapos emelkedési széria tört meg, ráadásul a mutatók esése bőven meghaladta a pénteki erősödés mértékét. A bukta végül méretesre sikerült, 307 pontos indexcsökkenéssel.