Rekord amerikai külkerhiány

2003.02.21. 15:30
Az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya 2002 decemberében 44,2 milliárd dollár volt, ezzel a teljes éves deficit 435,2 milliárd dollárra nőtt. Emelkedik az infláció és a munkanélküliség is.
A tavalyi deficit a 2001-es 358,3 milliárd dollárhoz képest 21,5 százalékkal emelkedett. Az eddigi rekord a 2000-es 378,6 milliárd dollár volt. A kereskedelmi minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok hatására a Dow Jones 1,1 százalékkal (86 ponttal) 7915 pontra esett.

Tim Anderson, a Salomon Smith Barney elemzője a BBC-nek ehhez hozzátette: "Az amerikaiak nem bíznak a gazdaság fellendülésében, és a Bush elnök gazdaságélénkítő terve körül is sok a bizonytalanság. És ehhez persze még ott van az iraki válság".

Infláció, munkanélküliség

Eközben feltámadt a korábban gyakorlatilag nem létező infláció is. Januárra 1,6 százalékkal nőttek a nagykereskedelmi árak, ez tizenhárom éve a legnagyobb növekedés. Több elemző szerint ugyanakkor nem kell aggódni, ez csak ideiglenes kilengés, amit az energia árának hirtelen emelkedése, vagy például az autókereskedők nagy akcióinak vége okozott. Ezen kívül a cégek nagy része valószínűleg nem hárítja át az emelkedést a fogyasztókra, inkább költségeit próbálja csökkenteni. Az infláció azonban az energiarák nélkül számítva is 0,9 százalékos volt.

A munkaügyi minisztérium ugyanakkor azt közölte, hogy február közepén az először munkanélküli segélyre jelentkezők száma elérte a 402 ezret, bár a havi átlag négyszázezer alatt maradt.