Oslo a világ legdrágább városa

2003. augusztus 22., péntek 09:06

A svájci UBS bank legfrissebb felmérése szerint Oslo a világ legdrágább városa. A bérek nagysága és a vásárlóerő alapján Zürich az első.

A javak és szolgáltatások árát alapul véve Oslo a világ legdrágább városa, ahol az élet mintegy 10 százalékkal többe kerül, mint Hongkongban, Tokióban vagy New Yorkban és 20 százalékkal többe, mint Koppenhágában. A dán fővárost az ötödik helyen álló Zürich is megelőzi, London azonban csak a hetedik helyre került.

Oslo a norvég korona felértékelődése következtében került az első helyre. A japán főváros, amely hosszú évekig őrizte első helyét, a harmadik helyre esett vissza, ami a jelentés szerint a deflációra és a jen értékvesztésére vezethető vissza. A lista végén India pénzügyi fővárosa, Mumbai áll, amelyet csak egy hellyel előz meg Buenos Aires, amely pedig a három évvel ezelőtti utolsó felmérés idején, az argentin gazdasági válság előtt még a legdrágább dél-amerikai város volt.

Lakbér nélkül

A UBS egy 111 áruból és szolgáltatásból álló fogyasztói kosár alapján végezte el a világ 70 nagyvárosára kiterjedő összehasonlító felmérést, amely azonban nem tartalmazza a lakbéreket és a lakhatási költségeket. A norvég fővárosban összesen 3290 svájci frankba, azaz 2370 dollárba kerül a teljes kosár, mintegy kétszer annyiba, mint Budapesten. A felmérés szerint a világutazónak Kelet-Európában érdemes háztartási gépet, Manilában, Bukarestben és Szófiában férfiruhát, Manilában, Rio de Jaineiróban és Bombayben női ruhát vásárolni.

Az UBS 13 foglalkozási ág bruttó béreit hasonlította össze a 70 városban és ennek alapján Zürich, Koppenhága, Bázel, Oslo és Genf vezeti a listát. A korábban ezen a téren is listavezető Tokióban egyharmaddal alacsonyabbak a bérek, mint Zürichben. A nettó bérek alapján számolt vásárlóerő tekintetében a svájci városok - Zürich, Bázel, Genf és Lugano - vezetnek az alacsony svájci adók miatt. A Big Mac-index alapján számolt vásárlóerő tekintetében szintén Zürich vezet, ahol átlag 14 percet kell dolgozni egy hamburgerért. míg például Rigában 50 percet, a kenyai Nairobiban pedig több mint három órát.

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

OnGo beszámolók

  • Helsinki
    Helsinki A város nagyon szép, rendezett, tiszta és nem kelti egy főváros jellegét....
  • Törökország Felejthetetlen élményként marad meg emlékeinkben ez a csodálatosan szép hely....
  • Olaszország Téglahomlokzatú házak gótikus ívekkel, szűk sikátoros utcák. Nagyon hangulatos és olyan „igazi” középkori hangulatú....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Lazulj el!
Speciális lávaköves thai masszázs 50% kedvezménnyel!