Mélyrepülés a világ tőzsdéin

2007.02.27. 22:36
A kínai és az európai tőzsdék gyenge szereplése után hatalmas eladói hullám söpört végig az amerikai piacokon. Percek alatt csaknem 300 pontot esett a Dow Jones, a nap végére régen nem látott zuhanást produkálva. Hasonló mértékű szakadást produkált a többi irányadó index is. Szerdán az ázsiai piacokon folytatódott a szakadás, a japán Nikkei 700 pontos mínuszban is volt, a térség többi piaca 3-8 százalékos eséssel indította a napot. A sanghaji piacon viszont erősödés kezdődött.

Percek alatt 300 pontot esett a New York-i Dow Jones tőzsdeindex délután háromkor, de a többi vezető amerikai index is évek óta nem látott mélységben zárta a napon. A történelmi mélyrepülés oka, hogy kedden majdnem kilenc százalékot esett a kínai tőzsdeindex, és ez meghatározta a világ vezető tőzsdéin a kereskedést. Az is hatással volt az amerikai indexekre, hogy Alan Greenspan korábbi Fed-elnök recessziót jósolt az utolsó negyedévre. A Dow Jones mélyrepülését a külső hatások mellett egy számítógépes hiba is fokozta.

Az esés Ázsiában szerdán is folytatódik. A japán Nikkei 3,23 százalékos eséssel indított, ez 584,86 pontos csökkenést jelent. Japánban még egy rossz hírrel kell szembenézniük a befektetőknek, japán idő szerint reggel kilenckor (magyar idő szerint hajnalban) jelentették be, hogy 1,5 százalékkal esett a japán ipari termelés. Napközben a tőzsdeindex csökkenése megközelítette a 700 pontot is, végül a Nikkei225 indexe 515,8 pontos, vagyis 2,84 százalékos veszteségben zárt.


Japán lejtmenet

A sanghaji tőzsde indexe, a Shanghai Composite Index (SSEC), ahonnan a válság kedden elindult, nyitáskor 1,34 százalékkal volt alacsonyabban a keddi záróárnál. A kereskedés első perceiben viszont már 1,18 százalékos nyereségbe fordult a mutató. A többi ázsiai index erős mínuszban van.

Szöulban a Kospi index 58,18 pontos, 3,93 százalékos eséssel 1396,44 ponton nyitott szerdán, a főbb részvények árfolyama 2-4 százalékkal esett. Hongkongban 3,58 százalékkal (kedden: -1,76 százalék) Szingapúrban 4,82 százalékkal (kedden: -2,29 százalék), Manilában pedig 8 százalékkal (kedden: -1,44 százalék) alacsonyabb a tőzsdeindex értéke a keddi záráshoz képest. Indiában a mumbai tőzsde több mint 500 pontos, azaz 3,4 százalékos eséssel nyitott, a Sensex index félórával később már "csak" 427,89 pontos, 3,17 százalékos veszteséget mutatott, és 13 050 ponton állt.

Kínából indult az egész

A világ majdnem valamennyi piacára ható hangulatot a vezető kínai tőzsde, a sanghaji 8,8 százalékos csökkenése határozta meg. A negatív piaci hangulat az okozta, hogy a befektetők nyugtalankodni kezdtek a makrokörnyezet szigorítása miatt a kínai népi kongresszus március 5-i ülése előtt.


Kínában lebbent meg a pillangó szárnya

A közel kilenc százalékos esésre 1997. február 18-a óta nem volt példa. Sőt, a kínai részvényindex kiemelkeden jól teljesített az utóbbi időben. A kínai bechmarkként használt MSCI China index tavaly 79 százalékkal emelkedett, jócskán lekörözve a 29 százalékkal növekvő, feltörekvő piacokat mérő MSCI indexet.

Minden mindennel összefügg

A kereskedés az amerikai piacokon erőteljes eséssel indult. A befektetők idegesen reagáltak a kínai tőzsdei fejlemények mellett arra, hogy támadás érte az afganisztáni Bagramban lévő amerikai támaszpontot kedden Dick Cheney amerikai alelnök látogatása idején – írja az MTI. A negatív hangulatot erősítette az is, hogy hétfő délután Alan Greenspan korábbi Fed-elnök úgy fogalmazott, van arra esély, hogy az amerikai gazdaság az idei év utolsó negyedévére recesszióba süllyedjen.

A BUX is esett
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 590,38 pontos csökkenéssel, 23 624,16 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,44 százalékos gyengülés. Csáky Attila, az Unicredit Bank kereskedelmi igazgatója az MTI-nek elmondta, a budapesti börze jól tartotta magát a közép-kelet-európai régiós piacokhoz képest. Csáky Attila elmondta, a kereskedési nap végén megjelentek a vevők a piacon és kicsit "felfelé húzták". A lengyel tőzsde 4,4 százalékot, az orosz 3,5 százalékot, a cseh pedig 4,13 százalékot gyengült.

A tőzsdék mélyrepülése szerte a világon azt mutatja, hogy a piacon minden összefügg. Ha a világ valamely pontján esnek az indexek, a negatív hangulat átragad a világ másik végén lévő tőzsékre is – magyarázta a CNN-nek Hugh Johnson, a ThomasLloyd Global Asset Management vezet elemzője. A világ tőzsdéinek gyengélkedése eladái hullámot indított el a Wall Streeten is, a nyolc hónapi tartó felívelő időszak után.

A többi ázsiai tőzsde is esett a nap folyamán, igaz nem akkora mértékben, mint a kínai. Az Japán Nikkei például 95,43 pontot csökkent, ami 0,52 százalékos mínuszt jelent. A Hong Kong-i Hanh Seng index 360,08 pontot vesztett, vagy 1,76 százalékot esett, a HSCC Red Chip-index 62,62 pontot csökkent, -1,73 százalékkal zárva a napot.

Európa sem úszta meg, a tőzsdeindexek itt is erőteljes zuhanásnak indultak. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE 100 kedden 148,60 százalékos eséssel mínusz 2,31 százalékon zárt. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX 207,94 pontos csökkenéssel mínusz 2,96 ponton zárt. A párizsi CAC40 tőzsdeindex 3,02 százalékos gyengüléssel 5588,93 ponton fejezte be a keddi kereskedést.

Amerika mélyponton

A legérzékenyebben talán az amerikai tőzsde reagált a rossz hírekre, amelyeknek már megágyazott a Morgan Stanley múlt pénteki prognózisa, hogy az amerikai növekedés motorjának tekinthető ingatlanpiac egyik meghatározó jelzáloghitelezője hamarosan csődbe mehet. A Morgan Stanley szerint a csőd akár az egész amerikai bankrendszerre kihatással lehet.

Nem mindennapi kereskedés volt ez a nap a New York-i piacon, a tőzsdetársaságnak mesterségesen fékeznie kellett az üzletelést, mert a vezető Dow Jones ipari átlagindex zuhanása túlzott mértékű volt. A DJ-index percek alatt esett 280 pontot, a nap folyamán 500 pontos mínuszban is járt. A kereskedést végül 400 pontos csökkenéssel zárta.

A "csak" 400 pontos csökkenés azt jelzi, hogy a fékezés részben megtette a hatását. A DJIA végül 3,17 százalékot veszített és 12 232,10 ponton fejezte be a napot. A Nasdaq composite index 96,65 pontot esett zárásra, ez 3,86 százalékot jelent. Az index a kereskedés végén 2407,87 ponton állt. A CNN tudósítása szerint 2002 vége óta nem volt ekkora esés a Nasdaqon.

A Forbes szerint a rosszul indult napon más, nem várt esemény is tetézte a bajt. A Dow Jones index példátlan zuhanását egy számítógépes hiba okozta helyi idő szerint délután háromkor. A Dow Jones szóvivője megerősítette a lapnak, hogy délután kettőkor a nagyobb volumenű kereskedés miatt késedelmet szenvedett az adatok feldolgozása.

Rég nem látott

A jelentések szerint 400 pontot meghaladó napi zárási vesztesége a New York-i tőzsde vezető részvényindexének legutóbb 2001. szeptemberében volt. A Portfolio szerint Dow Jones 2001. szeptember 17-e óta nem esett ekkorát pontban számolva, hat évvel ezelőtt azonban a World Trade Centert elpusztító terrorista támadás okozta a 684,81 pontos szabadesést.

Az arany vesztesége New Yorkban ugyancsak tekintélye, 3,85 százaléknyi volt, az unciánkénti ár 660,25 dollárra zuhant. A tőzsdei kereskedés kezdetéhez képest nem változott viszont az euró/dollár árfolyam: tőzsdezáráskor 1,3240-42 dolláros magasságban jegyezték volt az európai devizát.

A Standard & Poor's elemzője ugyanakkor óvott a pániktól, szerinte a napi veszteségeket a piac egészséges korrekciója okozta, és nem a recesszió kezdete. Azt azonban ő is elismerte, hogy ez egy rossz nap volt a kereskedőknek.