Orsolya
7 °C
17 °C

Elindult az MVM Paks II. beszállítói programja

2013.11.25. 10:46 Módosítva: 2013-11-26 14:11:39
Több mint 200-an vettek részt a beszállítói találkozósorozat első két rendezvényén

 A tervezett új atomerőművi blokk(ok) létesítése nem csak szűk értelembe vett energetikai, hanem nemzetgazdasági kérdés is, amely az évszázad legnagyobb beruházása lesz – ekként foglalható össze a rendezvénysorozat első két alkalmának tanulsága. Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt., mint az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. projektért felelős leányvállalata azt a célt tűzte ki, hogy a hazai vállalkozások lehető legszélesebb körét tájékoztatja a beruházás jelentette gazdasági lehetőségről. Az építkezés során 30%-os beszállítói arány elérése a cél.

Elhangzott, hogy az építőipar mellett a szolgáltatások rendkívül széles körét érinti a beruházás közvetlenül, hiszen a blokk(ok) építésén dolgozó több ezer szakember, szakmunkás ellátása embert és vállalkozást próbáló feladat. A korábbi beszállítói programok pozitív eredményei, és az immár legjobb gyakorlatként felfogott klaszterek megalapításának ötlete mellett a beruházás technológiai részleteit is megismerhették az érdeklődő, felkészülni vágyó vállalkozók.

Nagy Sándor vezérigazgató előadásaiban kitért a blokk(ok) megépítésére vonatkozó technológiai követelményekre:

„Az energetika területén a beruházások kiemelkedően hosszú távúak és a legmagasabb minőségi követelményeket támasztják a résztvevő vállalkozásokkal szemben. Különösen egy nukleáris beruházás kapcsán kap kiemelt figyelmet a biztonság, így azon cégeknek, akik részt kívánnak venni az új atomerőművi blokk(ok) létesítésének és üzemeltetésének folyamatában, kompromisszumokat nélkülöző szolgáltatást kell nyújtaniuk. Beszállítói programunkat azért indítottuk el, hogy e vállalkozások időben felkészülhessenek a szükséges fejlesztésekre, és sikerrel válhassanak az MVM Paks II. Zrt. partnereivé.”

A Jövőnk Vállalkozása programsorozat kalocsai állomásának előadói
A Jövőnk Vállalkozása programsorozat kalocsai állomásának előadói

A két eseményen megjelent több mint 200 vállalkozó és polgármester számára nyilvánvalóvá vált, ahhoz, hogy részt vehessenek a projektben, jelentős felkészülésre, sok esetben beruházásokra lesz szükség. A kivitelezési folyamatok során a jövőben kiválasztandó fővállalkozó cég nemzeti hovatartozásától függetlenül az angol nyelv magas szintű ismerete alapvető kritérium lesz. A szükséges vállalati szintű beruházások pénzügyi forrásait a jelenlegi nehéz, olykor forráshiányos helyzetben nem könnyű előteremteni, de mindig lesznek olyan állami és Európai Unió által nyújtott lehetőségek, amelyeket meg kell ragadnia a leendő beszállító cégeknek.

A speciális műszaki követelmények, a nukleáris ipar kiemelkedően magas biztonsági elvárásai és az ezekhez kapcsolódó minőségirányítási rendszerek éppúgy az előadások témái voltak, mint a területfejlesztés kérdése is. Utóbbival kapcsolatban az érdeklődők átfogó képet kaphattak arról, hogy milyen potenciális hatással lesz a beruházás az érintett megyékre, illetve az itt működő gazdasági szereplőkre.

A találkozósorozat 2013. november 29-én folytatódik Veszprémben, míg a tervek szerint az MVM Paks II. Zrt. további négy helyszínre látogat el 2014 során, hogy minél több hazai vállalkozás kezdhesse el időben a felkészülést az új atomerőművi blokk(ok) létesítésére.