Előd
7 °C
16 °C

Fogyatékkal élő gyerekek karácsonyát teszi boldogabbá a Szerencsejáték Zrt.

2013.11.27. 12:45 Módosítva: 2013-11-27 15:20:41
Az elmúlt évek gyakorlatát folytatva, idén is nagyszabású jótékonysági rendezvénysorozatot szervez a Szerencsejáték Zrt. Ezúttal fizikai és szellemi fogyatékkal élő gyermekeket ajándékoz meg színes programokkal.

A közel 180 megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztató vállalat idén a Marczibányi Téri Művelődési Központtal közösen, összesen hat nagyvárosba: december 3-án Miskolcra, december 5-én Szegedre, december 6-án Győrbe, december 10-én Székesfehérvárra, december 12-én Pécsre és végül december 13-án Budapestre visz élményt és ajándékokat a gyermekek számára.

2012-ben a Szerencsejáték Zrt. kórházak gyermekosztályait látogatta meg.
2012-ben a Szerencsejáték Zrt. kórházak gyermekosztályait látogatta meg.

A környékről érkező gyerekeknek és fiataloknak délelőtt színházi előadással, délután pedig táncházzal és kézműves foglalkozással kedveskednek. A jótékonysági programsorozatot idén is vállalati önkéntességgel kötötte össze az ötletgazda Szerencsejáték Zrt., így az ott dolgozó kollégák nagy számban segítenek a táncház koordinálásban, valamint együtt kézműveskedhetnek a fiatalokkal. Az eseményekről a Class FM műsorvezetői élő adásban jelentkeznek be a rádióhallgatóknak.

Az elmúlt években olyan gyerekprogramokkal készültek a szervezők, mint például 2010-ben a Diótörő balett a Magyar Állami Operaházban, két évvel ezelőtt a Pán Péter előadás a RaM Colosseumban. Tavaly 11 kórház gyermekosztályát látogatta meg a szerencsegyár a Momentán Társulattal közösen.

2012-ben a Szerencsejáték Zrt. kórházak gyermekosztályait látogatta meg.
2012-ben a Szerencsejáték Zrt. kórházak gyermekosztályait látogatta meg.

„A Szerencsejáték Zrt. célja az idei programsorozattal is a társadalom érzékenyítése. Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a fogyatékkal élő emberek is értékes tagjai társadalmunknak.” – mondja el Tulik Ágnes, a cég szóvivője.