Az a cappella fenegyerekei

2014.11.18. 18:53
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Tíz Grammy-díj, közös produkció Whitney Houstonnal és Miles Davisszel. A Take 6, az énekegyüttes, amely bármely stílusban képes kísérőzenészek nélküli zenekarrá változni december 2-án a Müpában.

A Take 6 év végi európai turnéja már a zenekar 25. születésnapjának jegyében telik. Az együttes négy alapító tagja 1980-ban talált egymásra az alabamai Hetednapi Adventista Egyház Oakwood kollégiumában. Akkor még Gentlemen's Estate Quartet néven helyi templomokban és a campuson énekeltek.

Egyik fellépésük előtt Claude McKnight vezetésével éppen egy férfi mosdóban énekelték össze szólamaikat, amikor Mark Kibble betoppant, és azonnal csatlakozott hozzájuk, sőt ő lett a csapat hangszerelője. A kvartett néhány évvel később bővült szextetté, majd 1987-ben vették fel a Take 6 nevet. Azóta egy tag kivételével ugyanabban a felállásban lépnek fel. Azt vallják, a hit, a barátság, a tisztelet és a zene szeretete tartja össze őket.

Debütáló albumuk 1988-ban egyből a Billboard jazz és keresztény tematikájú listáinak élére került, és elnyert két Grammy-díjat is. Azóta tucatnál is több lemezt jelentettek meg, köztük három karácsonyi dalválogatást. Hosszú pályafutása során a Take 6 számos legendás művésszel dolgozott együtt, köztük volt Ella Fitzgerald, Mariah Carey, Whitney Houston, Miles Davis, Quincy Jones, Ray Charles és Roy Hargrove is.

Önmagukat néha viccesen a legprofibb vokalistáknak titulálják.

A hat virtuóz énekes előadásait a kristálytiszta harmónia, a vidámság, a különleges ritmusok jellemzik. A cintányértól a dobon át a trombitáig rengeteg hangszer imitálása része a fellépéseiknek. Egyediségük műfaji sokszínűségükben rejlik, a gospelek modern feldolgozása jól megfér a rappel, a rockkal, a funkkal, a soullal és a jazz-zel. December 2-án a Művészetek Palotájában sem lesz hiány a vallásos és karácsonyi énekekből, R'n'B slágerekből és jól ismert jazz-örökzöldekből, ráadásul az együttes tagjai a várhatóan 2015 tavaszán megjelenő új lemezük anyagából is válogatnak.

Take 6 – One:

Jazzlegendák

Take 6

2014. december 2., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Az együttes tagjai:

Alvin Chea, Mark Kibble, Joel Kibble, Claude McKnight, David Thomas, Khristian Dentley

További információ:

https://www.mupa.hu/program/take-6-2014-12-02_19-30-bbnh

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.