Nándor
6 °C
22 °C

Az ÁRKÁD-modell bevált a vasárnapi zárvatartás bevezetése után is

2015.12.07. 12:04
A legtöbb üzlet – az exkluzív divatbutikoktól a nagy szupermarketekig – tartott a vasárnapi zárvatartás hatásaitól, az ÁRKÁD azonban megmutatta hogyan lehet megbirkózni az új helyzettel. A megoldás kulisszatitkairól, illetve az ÁRKÁD üzemeltetőjének szakmai díjáról Hahner Klaudia és Vizsolyi Dániel bevásárlóközpont igazgatók beszéltek.

Az ÁRKÁD vásárlói a 2015-ös ünnepi szezon idején is angyalokkal találkozhatnak a bevásárlóközpontban. Továbbfejlesztették a kezdeményezést vagy a tavalyi sikerrecept alapján dolgoznak?

Vizsolyi Dániel: Nem változtattunk ezen az ünnepi szolgáltatáson, az angyalok és a lobby boyok szolgálatára ugyanúgy számíthatnak vásárlóink, ahogy tavaly. Érdekes, hogy eleinte kicsit idegenkedtek a látogatók a fiúk segítségétől, de aztán gyorsan rászoktak, és a több száz emlékfotó alapján elmondható, hogy ez lett az ÁRKÁD egyik legnépszerűbb szolgáltatása, így nem volt kérdés, hogy idén is megismételjük.

Mire számíthatnak még a vásárlók az ünnepi időszakban?

Hahner Klaudia: Szokás szerint megerősítjük csapatunkat, segítünk parkoláskor a torlódások elkerülésében. Ha pedig erőfeszítéseink ellenére is valaki várakozni kényszerül az adventi vásárláskor, akkor ezt a kellemetlenséget apróbb ajándékokkal, figyelmességekkel próbáljuk majd feledtetni. Természetesen a ruhatár is megnyitott már nálunk. Fontos látni, hogy mi nem csak a bérlőink igényeire figyelünk, de a vásárlóinkéra is, ha van olyan, hogy „ÁRKÁD-modell”, akkor ez annak fontos része.

Arra is nagyon számítok, hogy sok vásárlónk örömmel találkozik majd új bérlőinkkel: a Benettonnal, az Oviessével, a visszatérő Stile Interio lakberendezési stúdióval, vagy a december 3-án nyitó Müller Drogériával.

A LOOKBOOK-ot már jól ismerik a profi és amatőr stílusguruk, most viszont GIFTBOOK-ot adott ki az ÁRKÁD. Mi ez?

VD: Mi leginkább a karácsonyi ajándékozás titkos fegyverének szánjuk. Büszkék vagyunk rá, hogy olyan ünnepi ötletadó katalógust állíthattunk össze, ami minden vásárlót kisegít az ajándékvásárlásban. Igazán nagyszabású vállalkozás volt az előkészítése is, hiszen nem csak stylistjaink intenzív munkájára támaszkodtunk, de bérlőink is igazi különlegességekkel járultak hozzá ahhoz, hogy ez a kiadvány minél trendibb és inspirálóbb lehessen. Ezért mindenkinek, aki ajándékokért érkezik hozzánk, azt tanácsolom, ahogy belép az ÁRKÁD-ba, standjainkról, infó-pultjainkról kérjen el egyet, mert biztos talál benne jó ötleteket.

A GIFTBOOK online már elérhető, de azért ajánlom a nyomtatott változatot mindenki figyelmébe, mert abba bekerült egy kuponfüzet is, ami bizonyos esetekben akár 20% kedvezményt biztosít!

Korábban már említette az új bérlőket. Mit gondol, miért választja egyre több márka az ÁRKÁD-ot?

HK: Nyilván nagy előnyünk, hogy egy Nagyon forgalmas közlekedési csomópontnál építettük fel az ÁRKÁD Budapestet, ahol naponta több, mint 200 ezren fordulnak meg. Azt látom, hogy bérlőink ennél is többre értékelik azt a komplett és integrált szolgáltatást, amit kínálunk nekik: nálunk az bérbeadás és az üzemeltetés szorosan együtt dolgozik, és így minden üzletnek, márkának olyan csomagot, szolgáltatást biztosíthatunk, amivel hosszútávon is sikeres lesz. Mi nem dolgozunk külső bérbeadókkal, munkatársaink egy stabil csapatban dolgoznak, komplexen kezelik bérlőink igényeit. Így a bérlőket nem érik meglepetések, feltételeink átláthatók, velünk lehet tervezni.

Németországban az ÁRKÁD anyavállalatát, az ECÉ-t az év legjobb bevásárlóközpont-üzemeltetőjének választották, miután több száz bérlőt kérdeztek meg tapasztalataikról. Ez a német díj mit jelent a magyar csapat számára?

HK: Nekünk ez egyértelmű visszajelzés arról, hogy az integrált szemlélet, amiről az előbb beszéltem, a helyes út számunkra. Azaz összehangoltan kell működtetni a marketinget, a bérbeadást s az üzemeltetést, mert ez a bérlők és a mi érdekünk is. Ezt a modellt, amit mi képviselünk Magyarországon, díjazták most Németországban. Külön öröm, hogy ünnepi évben nyerték el német munkatársaink a díjat, hiszen idén 50 éves az ECE.

A vasárnapi zárvatartás új helyzetet teremtett a kiskereskedelmi szektorban. Az ÁRKÁD-modell hogyan vizsgázott az új körülmények között?

VD: Jobban, mint gondoltuk! Meglepő módon több lett a vásárlónk a változás óta, mint amennyi azelőtt volt. Ezzel együtt a csúcsnapunk áttevődött szombatra péntekről.

Gyors értékelésük szerint minek köszönhető a növekedés?

VD: Marketingkommunikációnkat már az év elején a növekedésre hangoltuk. Kampányainkkal új, a stílus iránt fogékony vásárlókat akartunk elérni, és úgy tűnik, hogy új eszközeink mint a reklámfilmünk, vagy mint a Lookbook meg is ragadta ennek az új vásárlói rétegnek a figyelmét. Ők a vasárnapi zárvatartás bevezetésével nagyjából egy időben választották az ÁRKÁD-ot, és kompenzálták az intézkedés hatását.

Marketingkommunikációnk új irányai mellett hagyományosabb eszközeink is sikeresek, például ajándékutalványunk eladásai 20 százalékkal növekedtek idén.

Mik a tervek 2016-ra?

VD: Üzletfejlesztés tekintetében a stratégiát finomhangoljuk, de nem tervezünk változtatni rajta. Folytatjuk vásárlóink kegyeinek keresését, például februárban több látványossággal várjuk a legfiatalabbakat: Mini-City-vel, dinoszaurusz-kiállítással, és ha minden jól megy, a kicsit idősebbek igazi adrenalinszint-fokozó eseményen vehetnek majd részt. Amint lehet, ezekről weboldalunkon, hírlevelünkben és Facebook-oldalunkon hírt adunk, nem akarunk sokáig titkolódzni!