Előd
7 °C
16 °C

Szépséges szakácskönyv

2015.12.22. 10:00 Módosítva: 2015-12-22 11:58:57
Kárai Dávid 50 édesség receptjét bemutató könyve, nemcsak szépséges de felkelti a vágyat bennünk, hogy köténybe bújjunk és azonnal desszertet akarjunk gyártani.

Jó. Mára már mindenki észlelte, hogy a szakácskönyv műfaja gyökeres változáson esett át. Régen szövegalapú könyveket tettek a tűzhely mellé, ami lassan zsírpettyes és olajfoltos lett, és már magától a kedvenc ételeknél nyílt ki. Azokat a szakácskönyveket, amiket az elmúlt években vásároltunk meg, gyakorlatilag nem meri az ember bevinni a konyhába, ahogy egy szép Mondrian-albumot se tennék le a mosogató mellé, kiabálnék, ha bárki kézmosás nélkül hozzá merne nyúlni. A bútoriparra vár, hogy ezt a problémát megoldja, hogyan lehet a platnik közelébe engedni ezeket a csodás papírra nyomott lifestyle kiadványokat, milyen emelvényre kéne feltenni őket, hogy a gőz, a kifutó folyadékok, vígan sercegő olaj kárt ne tegyen bennük. Mert közben jó lenne nem bejárkálni a nappaliba, hogy kiderüljön, hány evőkanál amarettót is kell még beletenni, bár pont ebben talán megengedett a szabadosság. Szóval, a mai szakácskönyvek egy része nem késztet főzésre, megelégszem azzal, hogy lapozgatom, nézem, milyen gyönyörű, bele-beleolvasgatok. Viszont Kárai édességes könyve felkeltette bennem a köténybebújást és a desszertkészítő vágyat. Sőt még nosztalgiát is ébreszt, mert a csokimousse pont olyan üvegpohárban van, amiből a szüleim régen a kávét itták, és úgy folyik le a szélén a csokihab, ahogy a csokitorták krémjének maradéka szokott anyukám konyhájában. Összességében jó, hogy divat lett tűpontos tökéletesség helyett guszta, de valóságos helyzetekben fotózni ételeket, és ez a desszertkönyv is ilyen. Nem teker a perfekcióra, illúziókba se ringat, effektíve félnapnyi időket kér egy-egy édesség kivitelezésre, cserébe meg lehet pihenni húszpercet igénylő tételeknél. Az ember megtanulja lebeszélni magát az édességről, a cukorra kemény tárgyalópartnerként gondol, a fehérliszt elsőszámú ellenség. De most, hogy nézegetem a fekete szezámmagos panna cottát, magas Eszterházy tortát, omlós belsejű lávasüteményt és mandulával szórt madártejet, arra jutottam, be kell vállalni plusz fél szigetkört. Oké, egy teljeset. De akkor mégis önfeledten ugorhatunk sűrű csokikrémekbe.

A drezdai képtár egyik fénypontja a svájci Jean-Étienne Liotard pasztellképe; sűrű, forró csokoládét szolgál fel egy kedves cselédlány. Árnyékok szinte nincsenek is képen, az ablakokon beáramló fényt a pohár vízben tükröződve látjuk csak. Tökéletes az 1743 körül készült kép, már kortársai is Liotard főművének tartották. Ha valahonnan nagyon ismerősnek hat, annak az az oka, hogy a Droste kakaósdobozain látható nővérke alakja innen inspirálódott.