Vendel
6 °C
21 °C

Zsidó Művészeti Napok

2017.04.25. 16:15 Módosítva: 2017-04-26 08:44:59
2017. május 6-14-ig összművészeti zsongás a zsidó kultúra iránt nyitott közönségnek!

A Zsidó Művészeti Napok rendezvénysorozat a zsidó kultúra sokszínűségét változatos művészeti produkciókkal, több budapesti helyszínen mutatja be az érdeklődő közönségnek. Ebből az alkalomból kitűnő és népszerű művészek vállalkoztak új produkciók létrehozására, egyedi felállásban. Először lép föl együtt Schell Judit László Boldizsárral, Szűcs Gabi Hegedűs D Gézával, Csordás Klára Nógrádi Gergellyel, Szirtes Edina Mókus Keresztes Tamással, Hábetler András Bácskai Júliával, vagy hármasban együtt Udvaros Dorottya, Náray Erika és Alföldi Róbert, akik örömmel készülnek az új előadások bemutatására a Zsidó Művészeti Napokon. A  zene, az irodalom mellett a táncművészet is fontos szerepet kap a sorozatban,  a Miskolci Balett és a DART Társulat izgalmas előadásait láthatja majd a közönség.  A helyszínek Budapest ismert kulturális terei, mint pl. a BKK , a MOMKult, az Uránia Mozi, a BJC, stb., valamint a Frankel Leó utcai zsinagóga és a lazább atmoszférájú, erzsébetvárosi kulturális, gasztronómiai szórakozóhelyek, mint  pl. a Mazel Tov.

zsimu fb cover

www.zsidomuveszetinapok.hu