Judit
-2 °C
8 °C

Új kihívások, megújuló vállalat

2004.12.20. 10:52
2004. december elsejével töltötte be a hazai térképkiadás legrégebbi, komoly hagyományokkal rendelkező vállalata fennállásának ötvenedik évét. Ezen ünnepi alkalomból beszélgettünk Vad Attilával, a Cartographia nemrégiben kinevezett ügyvezető igazgatójával a cég múltjáról és jövőjéről.

SZ: Nem szeretnék ünneprontónak tűnni, de a Cartographia idei privatizációját követően megjelenő kósza híresztelésekről kérdezném először. Ezek a publikációk nem festenek túl bíztató képet a vállalat jövőjéről. Mit gondol Ön erről?

V. A: Szinte már vártam a kérdést és igyekszem röviden, nem annyira a híresztelésekre reagálva, mint inkább a szakma, és az érdeklődő nagyközönség felé egy kicsit megnyugvást adó tájékoztatást adni a változásokról. Mint tudjuk, minden vállalat életében elérkezik egy olyan időszak, amikor az erős piaci változásokhoz alkalmazkodva racionalizáló döntéseket kell hoznia. Ez alól a Cartographia sem volt kivétel. A privatizációt követően, irányításommal olyan szükséges racionalizáló intézkedéseket hajtottunk végre, melyeket kizárólag az újraépítkezés és a hatékonyság növelése jegyében hoztunk. E lépések leglátványosabban a szervezeti átalakításban mutatkoznak meg, mely egy kisebb létszámleépítéssel is együtt járt, de üzleti modelleinket is a megváltozott piaci igényekhez igazítjuk.
Véleményem szerint e változások és a háttérben zajló folyamatos építő munka tehetik alkalmassá arra a vállalatot, hogy a megváltozott piaci körülményeknek megfeleljen és a tulajdonosaink által joggal elvárt teljesítmény mellett, sikerrel vegye a jövőbeni akadályokat. Jómagam egyébként szívből örültem, hogy a szakma és a publikum egy része aggódott a sorsunkért, de ez talán természetes is, hiszen a Cartographia a hazai térképészet legmeghatározóbb szereplője és az is szeretne maradni. A mondandómat alátámasztja az is, hogy a kialakított, piacorientált szemléletű, új menedzsmentünk is azon fáradozik, hogy egy olyan új, dinamikus szellemiségű, de a tradíciókat megőrző vállalattá váljunk, mely fokozottan képes megfelelni a kor és vevőink elvárásainak. Így, az ötvenedik év elején tudjuk, hogy komoly kihívások várnak ránk.

SZ: Milyen eszközökkel kívánják biztosítani a kiadó jövőbeni sikerét?

V. A: A termékeink felhasználási módját tekintve a fogyasztók szinte teljes spektrumának nyújtunk jó minőségű és elérhető árú termékeket és szolgáltatásokat. A lakosság zöme kisdiákként iskolai atlaszunk segítségével alapozta meg földrajzi és térképismereti tudását. Szerencsére az iskolák tekintélyes hányada a hagyományos, de folyamatosan fejlesztett, minőségben és árban is kiemelkedő atlaszainkat, térképeinket használja. Sokféle, jó minőségű város- és ország-térképeink, atlaszaink, turista kiadványaink, útikönyveink, és egyéb kiadványaink által a vásárlók nagy része jól ismeri a Cartographia nevet. Emellett talán kevesen tudják, hogy jelentősnek mondható export tevékenységünk eredményeként külföldön a nagynevű térképboltok polcain is képviseltetjük magunkat, sőt külföldi nagycégeknek is nyújtunk szolgáltatásokat.

SZ: Az igen széles termékskála jó alapot adhat a jövőbeni növekedésre, de mint tudjuk, mind a technológia, mind a térképpiaci navigációs trendek folyamatosan változnak. Hogyan tud ezekkel lépést tartani a Cartographia?

V. A: A kérdésre ma még nem szeretnék egyértelmű választ adni, viszont annyit el tudok mondani, hogy a cég korábbi szerepvállalása a társadalom fejlődésében és a technikai megoldások nyomonkövetésében a jövőben is meg fog mutatkozni. A vállalat új vezetése a létrehozott új értékek által igazodni szeretne a megváltozott fogyasztói igényekhez, természetesen a korábban elért eredmények megbecsülésévél. Büszkék lehetünk arra, hogy a vállalat az EU normáknak megfelelően és ezen a területen szinte egyedülállóan ISO minősítéssel rendelkezik.
Emellett természetesen figyeljük a piac változásait, és vizsgáljuk, mely területen szeretnénk a jövőben nagyobb szerephez jutni. A stratégiáink kialakításánál több piaci változást is figyelembe veszünk: a nemzetközi piacon végbemenő koncentrációt, valamint a navigációs rendszerek, a GPS elterjedését tudnám példaként említeni. Fontos, hogy Európa útjai egyre átláthatóbbak, egyre több az autópálya, így a térképhasználat mellett az útvonaltervezés, a helyi, gyors tájékozódás is fokozottabb hangsúlyt kap.

SZ: Miről szeretnének beszámolni egy újabb ötvenéves periódus után? Merre fog fejlődni a vállalat?

V. A: Elsődleges célunk szakmai, és piaci előnyeinket, hagyományainkat kihasználva közelebb kerülni a fogyasztókhoz: célunk egy minden igényt kielégítő termékskála létrehozása. Magyarország Európai Uniós csatlakozásának köszönhetően pedig érdemes megvizsgálnunk, hogy regionálisan milyen szerep volna megfelelő a Cartographiának. A konkrétumokról egyelőre nem lebbenteném fel a fátylat, de bízom benne, hogy a következő ötven év ugyanolyan szép hagyományokat hagy maga után, mint az előző.