János, Pál
17 °C
31 °C

A csúcsminőség ma már nem luxus

2005.04.05. 09:46
Ma már nem számít luxuscikknek a digitális fényképezőgép, a digitális videokamera valamint a DVD lejátszó sem, sőt mostanra az LCD tévé és a DVD felvevő is bekerült az elérhető és megfizethető kategóriába. Már közel egy jobb videó áráért vásárolhatunk asztali DVD felvevőt és egy LCD TV sem kerül többe, mint amennyit egy-két éve egy 72 cm-es hagyományos sík képcsöves TV-ért kértek. A legnagyobb országos hálózattal rendelkező, képalkotó és multimédiás eszközöket forgalmazó cég, a Photo hall szaküzletei kínálatának néztünk utána.

Az asztali DVD lejátszók szinte teljesen kiszorították mára a hagyományos videomagnókat. Persze sokan azét ragaszkodtak még hozzá, mert a DVD-vel nem tudtak felvételeket rögzíteni. Mostanra ez az akadály is elhárult, hiszen megjelentek a piacon az asztali DVD felvevők, melyek felveszik a versenyt a hagyományos videók pár évvel ezelőtti áraival is. A technikai előnyöket pedig nem kell különösebben részletezni, hiszen a most kapható Panasonic DMR-E55 típussal egyszerűen digitalizálhatók a hagyományos videoszalagon tárolt felvételek, egy gombnyomásra műsort rögzíthetünk a tv-ből, és mindehhez nem kell számítógép drága és bonyolult digitális mozgóképszerkesztő programmal. Sőt, ezen készülék merevlemezes változatával akár 142 órányi filmet is rögzíthetünk.

1-2 éve szinte még elérhetetlen álomnak tűnt egy LCD TV megvásárlása, mára ez a csúcsminőség is elérhető közelségbe került. Az LCD tévé valóban a luxus érzetét kínálja, hiszen a legtöbb modell 8-12 cm vastag, így akár képként a falra is szerelhető. A hagyományos tévékkel ellentétben nem vibrál, nem fárasztja annyira a szemet. A Photo hall multimédiás boltokban kapható Samsung LW-20M21C típus 51 cm-es képátmérővel, sztereó hang, teletext és gyorstext funkcióval rendelkezik, és az ára mától csupán 149 990 Ft.

Az MP3 technológia mára szinte már teljesen kiszorította a discmaneket, hiszen megjelentek a piacon az 1-2 GB memóriájú MP3 lejátszó-felvevő készülékek, melyek mindegyike USB adathordozóként is használható, ezáltal nagy mennyiségű adatot tudunk ezekkel a kis eszközökkel lementeni és "szállítani". Az egyik újdonság, a Samsung YPT-7 színes LCD kijelzőjén akár jpg formátumú képeket is nézegethetünk. A Philips Gogear HDD-065 típusú MP3/WMA lejátszó 2 GB memóriája több, mint 30 CD-nyi anyagot tud tárolni. A nagyméretű LCD kijelzővel, USB 2.0 full speed csatolóval ellátott készülék most akciós áron 49 990 Ft-ért kapható a Photo hall üzletekben.