Judit
3 °C
6 °C

Európai ifjúsági hét Magyarországon

2003.10.10. 08:53

Vasárnap este véget ért az Európai Ifjúsági Hét magyarországi rendezvénysorozata, amelynek hazai programjait a Mobilitás szervezte. A Gyermek Ifjúsági és Sport Minisztérium háttérintézménye által szervezett HATÁRTALAN7 nevű programban a főváros és az ország hét régiójának fiataljai vettek részt. A hét nap során a helyi és a regionális rendezvényeket több tízezren keresték fel.

A szervezők a hétvégére a fővárosba invitálták az érdeklődőket, ahol a Millenárison a 7VÉGRE fesztivál várta gazdag programokkal a látogatókat. Az október 4-i és 5-i budapesti rendezvényre több ezren voltak kíváncsiak. A társadalmi esélyegyenlőséggel, az Európai Bizottság Fehér Könyvével, Magyarország Európai Uniós csatlakozásával és a fiatalok munkalehetőségeivel kapcsolatos ifjúsági szakmai fórumok és kerekasztal-beszélgetések mellett a MIÉNK A TÉR elnevezésű civil börze is sokakat vonzott. Itt több mint félszáz civil szervezet, alapítvány és egyesület képviseltette magát, de lehetőséget kaptak a bemutatkozásra az ország különböző pontjairól érkezett csoportos és egyéni produkciók, előadások is. Nagy sikert aratott a KREATÍV MŰHELY, ahol többek között tréning-bemutatók, táncházak, kézműves foglalkozások és önismereti-kommunikációs játékok várták a látogatókat. Az EURÓPA FALUBAN 15 nagykövetség, az Európa Tanács, az Európai Bizottság Magyarországi Delegációja és az Európai Ifjúsági Központ képviseltette magát, turisztikai és gasztronómiai, valamint kulturális bemutatókkal fűszerezve a programot. A kisszínpadon lengyel, román és skót népzenészek, valamint francia nyelvű színpadi előadás fogadta az érdeklődőket. A 7VÉGRE Fesztivál rendezvényeire ellátogatott Jürgen Köppen, magyarországi EU nagykövet, a Gyermek-, Ifjúsági és Sport Minisztérium képviselői, a Mobilitás vezető munkatársai, valamint az EU soros elnöki tisztét ellátó Olaszország budapesti nagykövete is. Mindemellett volt még animációs és kísérleti filmvetítés, fotókiállítás és rajzpályázat, játszóház és sms-játék. A 7VÉGRE fesztivál egyik legsikeresebb programjára szombaton került sor: Emil.Rulez és a HOBO BLUES BAND előadására több ezren voltak kíváncsiak.