14 ország, 40 nagyjátékfilm, 90 vetítés

2006.09.19. 10:32
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

2006. október 2-án veszi kezdetét a 2. Pécsi Nemzetközi Filmünnep. Idén a versenyprogramban már 14 ország nagyjátékfilmje méretteti meg magát a 2006. október 2-7. között megrendezendő Pécsi Nemzetközi Filmünnepen, és száll ringbe az Arany Benjáminért. Versenyen kívül több magyar film ősbemutatójának is a 2. Pécsi Filmünnep ad otthont: a rendezvényen vetítik le először a nagyközönség előtt Jancsó Miklós "Ede megevé ebédem" című alkotását, valamint Vecsernyés János "Emelet" című filmjét, és közönségtalálkozóval egybekötött bemutatóval jelenik meg Gyöngyössy Bence legújabb vígjátéka az "Egy bolond százat csinál" is.

A Filmünnep hat napján 40 nagyjátékfilmet lehet megtekinteni, és összesen mintegy 90 vetítésen vehetnek részt az érdeklődők: az új EU tagállamok és a régiónk elmúlt években gyártott filmjeit, koprodukciós alkotásait, valamint főiskolák, egyetemek kisfilmjeit nézhetik meg. A gyerekek minden délután magyar rajzfilm-kedvenceiket láthatják a Jókai téren, míg a sci-fi rajongók Luke Skywalker nyomába eredhetnek a "Visszatérés a Tatooinra" c. dokumentumfilm segítségével. A Filmünnepet a Pannon Filharmonikusok világpremierje nyitja meg, és egy igazi Lucullusi Mozifieszta zárja le, amelyen a fesztiválozók villányi és szekszárdi borok kíséretében falatozhatnak legendás evős filmek legendás ételeiből.

Mindezek mellett számos szakmai program várja az érdeklődőket. Többek között a Filmünnep ad otthont egy különleges Huszárik-kiállításnak, Báron György kritikus-képző tanfolyamának, valamint Európa egyik legjelentősebb koprodukciós, filmes befektetői és szponzori konferenciájának, az EUXXL-nek is. Esténként a fesztiválozók koncertek egész sorát élvezhetik: fellép többek között a Kiscsillag, a Bon-bon és a Quimby.

Fesztiválkártya: Rendkívüli kedvezmények

Annak érdekében, hogy a Filmünnep valódi ünnep lehessen, és sokan vehessenek részt a rendezvénysorozaton, a Pécsi Filmünnep Kht. Fesztiválkártyát bocsátott ki, amellyel rendkívüli kedvezmények érhetőek el. A vendégek a Fesztiválkártyával a Filmünnep ideje alatt Magyarországról bárhonnan 50% kedvezménnyel juthatnak el a MÁV vonalain Pécsre, ahol további, 10-30% árengedményt kap-hatnak szállásból, ételből-italból, valamint a mozijegyekből. A Fesztiválkártya ára 2000 forint, igényelni postán, e-mailen, telefonon vagy személyesen lehet a Filmünnep Fesztiválirodáján. Diákok kedvezményesen vásárolhatnak mozijegyeket a vetítésekre, diákigazolvány felmutatásával.

További információ:
Internet: www.filmunnep.hu
E-mail: info@filmunnep.hu
Forródrót: 06 70/ 371 1409

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.