Hedvig
9 °C
24 °C

Jótékonysági est Fehérváron

2008.05.14. 12:51

Határok nélkül címmel rendeznek jótékonysági estet június 2-án Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban. Az est bevételéből a moldvai csángó- és az erdélyi szórványmagyar anyanyelvi oktatás ügyét támogatják a szervezők, vagyis az ötletgazda-főszervező Lénia 2 Reklám- és Médiaügynökség Kft., illetve a pénzügyi lebonyolító A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány.

A rendezvény fővédnöke Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, védnöke pedig Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere lesznek.

A szponzoroknak, mindenekelőtt a főtámogató Honda Hungary Kft.-nek és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának köszönhetően a rendezvény teljes jegybevételét három szervezet kapja majd: a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, illetve erdélyi szórványfronton a Vasárnapi Iskola Alapítvány és az észak-erdélyi Bástya Egyesület.

Seb Márta

Így tehát aki segíteni szeretné azokat a határainkon túl, sőt, a csángók esetében még a történelmi magyar határokon is túl élő magyarokat, akiknek gyermekei támogatásunk nélkül nem részesülhetnének anyanyelvi oktatásban, keresve sem találhatna jobb alkalmat a segítségre!

Mert a jegybevétel biztosan jó helyre kerül, általa újabb magyar gyerekek kapcsolódhatnak be végre a romániai magyar anyanyelvi oktatási programokba, és ráadásképpen a fehérvári színházban a támogatók igazi különlegességnek számító zenei produkciót élvezhetnek majd.

Hogy mást ne mondjunk, a zenei forgatókönyvet és dramaturgiát, sőt, a meghívott művészek listáját is Sebestyén Márta állította össze, akinek nagysikerű karácsonyi koncertje után ez lesz a második önállóan koreografált, nagyszabású zenei produkciója.

Szigony

A népzenei est nem mindennapi színházi élményt ígér, amelyben az ősi dallamvilágtól nagy ívű program vezeti el a közönséget az Erdélyben és Moldvában ma is élő, nekünk, itthoni magyaroknak archaikusnak ható népzenei és néptánc produkciók által a remélt katarzis felé.

A rendezvényen egy gyimesi keserves is elhangzik majd Zerkula János emlékére, a szintén gyimesközéploki Berszán Fülöp előadásában. A napokban 82 éves korában elhunyt gyimesi csángó prímás minden idők egyik legnagyobb magyar népzenésze volt, aki szintén a fehérvári rendezvény vendége lett volna.

A fellépők Székesfehérvár legnépszerűbb művészei mellett a magyar népzenei élet kiemelkedő alakjai lesznek. Színpadra lépnek a fehérvári zeneiskola növendékei, a Vörösmarty Színház kitüntetett művészei, országosan ismert néptáncosok, valamint az imént említett Berszán Fülöp gyimesi énekes, Bolya Mátyás, Hodorog András moldvai csángó furulyás, Sebestyén Márta, a Szigony zenekar, Szokolay „Dongó" Balázs, Szirtes Edina és Tamás Júlia Aranypáva-díjas pusztinai (Moldva) gyermekénekes is.

Nemcsak a zene lesz magával ragadó, hanem a látvány is, garantáltan. A szervezők biztosra mentek, hiszen a lebilincselő előadások hátteréül Ádám Gyula csíkszeredai, sokszorosan díjnyertes fotóművész varázslatos felvételei szolgálnak majd.

Május 23.-ig kizárólag 10 ezer forintos egységárú támogatói jegyek kaphatóak, az esetlegesen megmaradt ülőhelyeket pedig ezt követően értékesítik majd normál jegyárakon.

Támogatói jegyek rendelhetők a http://www.vorosmartyszinhaz.hu/darabok/hatarok/ honlapon keresztül, illetve e-mailben a lenia@lenia2.hu címen, illetve megvásárolhatók Székesfehérváron a Premier Jegyirodában, a Kossuth utca 14. szám alatt és a szervező Lénia 2 Kft. irodájában, a Pozsonyi út 23.-ban.