Végleges látásjavítás lézerrel

2009.04.10. 11:05 Módosítva: 2009.04.10. 16:21
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Már Magyarországon is elérhető az a lézeres látásjavító kezelés, melyet az U.S. Navy 2006-tól a vadászpilótáinál is engedélyez a látáshibák korrigálására. A femtosecundumos lézer magyar fizikus fejlesztése, a világon eddig sokmillió, és hazánkban is több ezer sikeres látásjavító beavatkozást végeztek ezzel a módszerrel.
Az ember szaruhártyáján, vagyis a szem elülső felszínén áthaladó fénysugaraknak pontosan a látóhártyára kell vetülniük ahhoz, hogy a távoli tárgyakról éles kép keletkezzen. Ha a kép életlen, akkor szemüveggel, vagy kontaktlencsével irányíthatjuk a fénysugarakat a megfelelő helyre. megtehetjük ezt oly módon is, hogy magának a szaruhártyának az alakját, és ezzel fénytörését változtatjuk meg speciális lézertechnika alkalmazásával. A lézeres beavatkozás után a fénysugarak külső segédeszköz nélkül is ugyanúgy a látóhártyára vetülnek, mint a tökéletes látású szemben.

A szemüvegnek és kontaktlencsének búcsút intő szemészeti lézertechnika immár több mint két évtizedes múltra tekint vissza. Ez idő alatt a világban több tízmillió, hazánkban pedig több tízezer páciens számára tette a lézeres eljárás lehetővé az éles látást szabad szemmel. A módszert egy magyar fizikus professzor, Dr. Juhász Tibor fejlesztette tovább az Egyesült Államokban, San Diegóban.

IntraLASIK nevű forradalminak számító eljárás anélkül korrigálja a látást, hogy a szaruhártya felszínén bármiféle sérülés keletkezne. A módszer lényege, hogy a korábban használtnál milliószor rövidebb impulzusú lézersugarakat alkalmaznak, így a felszín megsértése nélkül jutnak a szaruhártyába, ahol elvégzik a szem korrekcióját megalapozó lebenykészítést. Az ilyen lebenykészítéssel járó látáskorrekciós kezeléseket összefoglalóan LASIK típusú műtétnek nevezik. Az IntraLASIK eljárás során teljes számítógépes vezérlésű nagy precizitású orvosi lézert alkalmaznak, így kizárhatóak a korábbi megoldásokkal együtt járó esetleges komplikációk, illetve a szemfelszín regenerálódása során előálló hibák. A védőlebenyt nem emberi kéz, nem mechanikus műszer, hanem egy számítógép vezérelte speciális femtosecundumos lézerkészülék alakítja ki. A védőlebeny számítógépes terv alapján, a lézer elképesztő pontosságával, a milliméter ezredrészének megfelelő precizitással készül. A célszámítógép minden páciens számára megtervezi az adottságainak megfelelő ideális védőlebenyt, s a speciális lézer ezt az ideális lebenyt alakítja ki, mely a kezelés után tökéletesen visszailleszkedik eredeti helyére, és rendkívül gyorsan, stabilan rögzül.

Mivel a szaruhártya belsejében nincsenek érző idegvégződések, ezért nem tapasztalható fájdalom sem a beavatkozás során, sem azt követően. Az új technológiával a néhány perces beavatkozást ambulánsan végzik, a páciens még aznap hazamehet, s másnap akár munkába is állhat.

A módszer hosszú távú biztonságára jellemző, hogy az Egyesült Államok Haditengerészete 2006 végén úgy határozott, engedélyezi vadászpilótái számára az IntraLASIK beavatkozást. Ezzel a döntéssel az IntraLASIK lett az első olyan eljárás, amely a közismerten kemény alkalmassági feltételek ellenére a vadászpilóták számára is lehetővé teszi a látáskorrekciót. A módszert az U. S. Navy olyannyira biztonságosnak és pontosnak találta, hogy már intézkedtek saját készülék megvásárlásáról, és katonáik számára a beavatkozást ingyenessé teszik.

Európában és ezzel együtt hazánkban az IntraLASIK lézeres szemsebészeti technika 2004. óta érhető el. Középkelet-Európában kizárólag a Margitszigeten működő rendelkezik a módszer lényegét jelentő ún. femtosecundumos orvosi lézerkészülékkel. Az eddig elvégzett több ezer beavatkozás alapján az eljárás hazánkban is bizonyította a maximális biztonságot, a teljes körű fájdalommentességet és az azonnali eredményt nyújtó látásjavulást.
A klinika által alkalmazott módszerek alkalmasak akár a rövidlátás (myopia), akár a túllátás (hypermetropia), akár az asztigmia megszüntetésére. A beavatkozás előtt a klinika szakorvosai pontosan felmérik a szem állapotát, megvizsgálják van-e bármilyen orvosi ellenjavallata a korrekciós kezelés elvégzésének. A páciens részletes tájékoztatást kap arról, hogy a klinika eddigi tapasztalatai alapján milyen látásjavulásra számíthat. A klinika csak akkor vállalja a kezelést, ha biztosak abban, hogy az elért eredménnyel a páciens elégedett lesz. A klinika honlapján található olyan , melynek kitöltésével bárki felmérheti azt, hogy látásproblémája lehetővé teszi-e a lézeres látásjavító beavatkozás elvégzését. A honlap látogatói igényelhetik a klinika ingyenes tájékoztató anyagát, melyhez ingyenes vizsgálati kártyát kapnak. Ez a 8000 Ft értékű kártya a lézeres kezelést megelőző alkalmassági vizsgálatra használható fel.

Az új módszer kiszámíthatóbb, pontosabb és nem utolsó sorban nem csak a kezelés fájdalommentes, de a gyógyulási időszak is. Nem véletlen, hogy az IntraLASIK eljárás megjelenése óta több millió kezelést végeztek a világban. A módszer költségesebb, mint a hagyományosnak mondható késes lebenyvágásé, a páciensek azonban készek megfizetni az árkülönbséget a biztonságosabb, kényelmesebb eredmény érdekében.

További információ:
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.