James Blood Ulmer featuring Vernon Reid (USA) - 'Memphis Blood'

James Blood Ulmer 1942-ben született a dél-karolinai St. Matthewsben, ahol apja a baptista gyülekezetet vezette. Tőle kapta az első gitárját, négyévesen, hogy mielőbb részt vehessen a gospelzenekar munkájában. Hanem a rádiók ekkor kezdtek rock 'n' roll-, blues- és countrynótákat játszani, s ez nem kevésbé hatott rá. Különösen a blues - annak nyoma a mai napig kitörölhetetlen_ Igaz, Ulmer szülei "az ördög zenéjének" tartották, így stikában, a hátuk mögött kellett hogy elsajátítsa őket, míg döntésre nem kényszerült: az lesz a legjobb, ha a béke és a vágyai kedvéért inkább elhagyja a szülői házat.

17 évesen nekivágott hát a "világnak". Pittsburghben szinte mindent játszott, ami épp menő volt, s amiből éldegélni lehetett: előbb doo-wop együtteseket szolgált, aztán jöttek a funkybandák, majd Ernie Goldsmith triójához csatlakozva a dzsessz is. Öt év múltán, '64-ben továbbállt az Ohio állambéli Columbusba, ahol az 502 Club házizenekarában soulénekeseket kísért, az orgonista Hank Marr együttesében pedig mélyebbre merülhetett a dzsesszben.

Ez volt az az idő, amikor egyszer betévedt a klubba Wes Montgomery, James Blood Ulmer gitáros istene. Blood akkor ott mindent úgy és mindent eljátszott, amit csak ellesett addig Montgomerytől, mégsem kapott tőle egyetlen jó szót sem - ami arra ösztönözte, hogy inkább megtalálja a saját hangját.

Szerencsére a hatvanas évek közepén a fekete zene komoly lökést kapott az olyan kísérletező muzsikusoktól, mint amilyen Yusef Lateef, Archie Shepp és Pharoah Sanders volt. 1967-ben Ulmer Detroitba ment, akkor ott igen keményen zajlott a fekete zenei élet. A 20 Grand Club egyik házizenekarában vállalt munkát, majd a a Bluebird Clubban játszott hat hónapig, míg annak a tulajdonosa azt nem mondta neki, hogy inkább New Yorkban lenne a helye - keresse ott fel Miles Davist.

Blood nekivágott New Yorknak, ám Miles Davis helyett Ornette Colemanra talált. Ez a találkozás több szempontból is kitörölhetetlen a pályafutásából: így került kapcsolatba a free dzsesszel, afféle muzsikusokkal, mint Rashied Ali, David Murray, Larry Young, Joe Henderson vagy Paul Bley, no és Ulmer átvette Coleman "találmányát", az úgynevezett "harmolodic" zenét, ami a hangok szabad áramlásán, a tonalitás elvetésén alapult.

Az első James Blood Ulmer-album George Adams, Cecil McBee és Doug Hammond társaságában készült, s a Revealing címet kapta, ezt követte a Tales of Captain Black, majd az Are You Glad To Be In America?, a Free Lancing, a Black Rock és az Odyssey - a funk, a rock és a dzsessz ötvözetével; olyan zenekaroknak mutatva utat, mint például a Living Colour.

A Living Colour - ugyancsak beskatulyázhatatlan - gitárosával, Vernon Reiddel Ulmer a nyolcvanas évek elején a Decoding Society zenekarban játszott először. 2001-ben Reid vette rá Ulmert, hogy feldolgozza a blues klasszikusait, John Lee Hookert, Otis Rush-t, Muddy Waterst, Willie Dixont. Így született meg a Grammy-díjra jelölt Memphis Blood album, amit 2003-ban a No Escape From The Blues követett - örökzöldekkel idézve meg a jövő bluesát.

Ez a két album kerül terítékre a Művészetek Palotájában, a következő felállásban:

James Blood Ulmer - gitár, ének, Vernon Reid - gitár, Charles Burnham - hegedű, mandolin, Mark Peterson - basszusgitár, Aubrey Dayle - dob, Rick Steff - zongora, harmonika, David Barnes - szájharmonika