Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Bízik és ünnepel

2006.07.04. 09:57

’53-ban született - 53 éves. László Attila július 10-én a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában ünnepli születésnapját, és egyben legújabb, Just Trust című lemezét is bemutatja.

A hagyományosan fél nyolckor kezdődő koncerten a magyar jazz élvonalának képviselője mindkét, általa alakított formációt magával hozza: a László Attila Quintet mellett a László Attila Bandet is hallhatjuk majd, a vendégszólista szerepében Zsoldos Bélát üdvözölhetjük. 1992-ben alakította meg saját együttesét, a László Attila Bandet, amelynek eredeti zenéje a könnyed és virtuóz contemporary jazzhez áll közel. László Attila legújabb formációja, a László Attila Quintet szintén a gitár hangjára épít és zenéjével a jazz modernebb csapásain jár, de többek között az új kompozícióknak, Emilio sajátos énekhangjának, Tzumo Árpád virtuóz billentyűzésének, Lattmann Béla rendíthetetlen basszusjátékának és Borlai Gergő sodró lendületű dobolásának köszönhetően egyedi módon szólal meg. A koncert vendégszólistája Zsoldos Béla, a kitűnő ütőhangszeres művész lesz.

A Hétfő Esti Jazz ezúttal lemezbemutató koncertnek ad helyet: a Just Trust (Bízzál csak) című album többségében László Attila saját kompozícióit tartalmazza, és a neves jazzmuzsikus mindkét formációja megszólal rajta.

Nyerje meg László Attila új, Just Trust című lemezét! Váltson jegyet, és látogasson el László Attila július 10-ei koncertjére a Művészetek Palotájába. A koncert után küldje el jegyét nevével, elérhetőségeivel együtt postán a következő címre:
Klasszikus és Jazz
1037 Budapest
Szépvölgyi út 99.
A sorsolás után öt szerencsés nyertesnek postázzuk a zenekar új CD-jét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.