PlayStation Experience 2003 Budapest

2003.12.13. 10:08
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
December 4-én került megrendezésre Budapesten a Dokk bisztróban a A PlayStationŽ Experience, ahol a játékra és playmate-re kiéhezett látogatók kaphattak egy combos ízelítőt ebből a speciális jószágkosárból. Önök most a HC.Gamer kommandójának beszámolóját olvashatják el az eseményről...

A nagyon kellemes helyszínen 50 játékállomás állt az érdeklődők rendelkezésére, melyeken 19 Playstation 2-re készült játékot tudtak kipróbálni. Okos kis plexi mögött figyelt minden egyes állványon maga a fekete csoda, és egy címke jelezte, hogy mit is próbálunk ki éppen, ha esetleg nem lennénk annyira hardkór arcok, hogy ránézésből megállapítsuk. Továbbá helyet foglalt a teremben (amely eredetileg a szórakozóhely tánctere) két speciális géptípus is: a már jól ismert beülős-kormányos autóverseny, valamint a Sony legújabb okosságát bemutató Eyetoy. Ennek az aranyos masinának sikerült minden egyes arra mozgó emberkét maga elé állítania, miután aki csak elsétált előtte, odakerült a képernyőre egy pillanatra, amire nyugodtan rámondhatjuk, hogy érdekes esemény. Akinek ezek után volt mersze ott is maradni, és egy határozott karmozdulattal megnyomnia a "start" gombot, annak meghökkentő élményben lehetett része, hiszen a képernyőn saját alakja körül különböző élőlények jelentek meg, melyeket a delikvensnek le kellett ütnie. Ezt az igen komplex feladatot mindenki különböző és igen speciális - de még inkább vicces - technikával próbálta meg elvégezni: volt aki tapsolt, volt aki legyezett és volt aki egy másodperc alatt droiddá változott. A szerkezet egyébiránt úgy működött, hogy egy speciális kamera vette fel minden mozdulatunkat, amely gyorsan be is vitte a játékba azokat.

Tekintse meg a képeket.
A játékok között mindenki megtalálhatta a neki szimpatikust, ugyanis az autóversenytől a kemény lövöldözős játékokon keresztül a "kutyaszimulátorig" volt minden. Utóbbira kitérnék egy pár mondat erejéig: a Dog's Life nevű programban egy kutyát kell alakítanunk, mellyel szagokat gyűjthetünk be, labdákat hurcolhatunk ide-oda, ugrálhatunk, ugathatunk és minden egyebet végrehajthatunk ami egy ebtől kitelik. A HC.Gamer stáb volt a legjobban meglepődve, hogy ez a fura cucc milyen szórakoztató tud lenni. A rendezvény látogatói három játékban mérhették össze - hivatalosan is - erejüket, a WRC 3-ban (autóverseny), az Eyetoy-ban (előbb említett droidképző) és a Time Crisis 3-ban (pisztoly a kézbe, és lőjj!). A versenyek résztvevőinek teljesítményét a kivetítőn követhették figyelemmel a látogatók, közben a drága narrátorok ( Z Kapitány és Tini Love / Radio café 98.6) gondoskodtak arról, hogy az érdeklődők komplett közvetítést kapjanak. Természetesen értelme is volt a versenyzésnek, hiszen a győztesek egy zsír PS2-vel távozhattak a helyszínről.

Tekintse meg a képeket.
A szervezők gondoskodtak arról is, hogy olyan emberek is eljöjjenek a rendezvényre, akik soha életükben nem találkoztak még Playstation-nel, sőt nem is szeretnének, hiszen a Playboy támogatásával eljött a rendezvényre Pantinchin Edina is, az év playmate-je. Akinek volt elég türelme kitölteni egy nyilatkozatot, az még abban a mennyei megtiszteltetésben (!) is részesülhetett, hogy a "színpad" előtt összegyűlt fotóshad megörökítse az év tündérével. Itt megjegyezném, hogy aki jól megfigyelte - ebben a kb. húsz percben - a nagyobbnál nagyobb gépeket csattogtató fotósokat, az észrevehette, hogy a rendezvényre ellátogattak a magyar blogscene legjelesebb képviselői, akik ekkor erőiket egyesítve próbálták megörökíteni a rózsaszín ruhába bújt SZTÁRT.

Ha már a hímeket vonzó erőkről beszélünk, akkor megemlíteném a rendkívül kedves hostesseket is, akik playstation 2-s polóban vonultak fel s alá a helyszínen, és mutatták a helyes irányt, osztották az ajándékokat. Aki olyan szerencsés helyzetben volt, hogy VIP belépőt kapott a bejáratnál, az a rendezvény ideje alatt bármikor felbaktathatott az emeletre, ahova csak az ilyen kártyával és karszalaggal rendelkezők nyerhettek belépést. Itt az ember kapott finom sültkrumplit, és kedvére ihatott amennyit csak tudott. A felszolgálókat csak dicsérni tudom, hiszen minőségi kiszolgálásban részesítették a rendkívül ízlésesen berendezett emeleti részen összesereglett vendégeket.

Összességében tehát egy remekül sikerült new-edge bulira látogathatott el a magyar nép, ahol nem csak a legzsírabb játékokkal mehetett egy kört, hanem lazán bugizhatott a Radio Café-s DJ Zero által tolt zenére, részt vehetett kemény versenyeken egy über játékgépért, közös fotózáson vehetett részt az év playmate-jével, és akár a levegőt is csapkodhatta virtuális rákfajzatok legyilkolásának érdekében. A helyszínt látatlanban nem éreztük a legszerencsésebb választásnak, de a második perc után igen kellemeset csalódtunk az egészben. Egyetlen negatívumként talán a biztonsági személyzet kezdeti viselkedését tudnám felhozni, akik nem voltak hajlandóak a kezdéskor összegyűlt embercsoportot beengedni melegedni az előtérbe, de aztán pár óra elteltével rájöttek, hogy a keményítésnél sokkal nagyobb szórakozás egy Playstation 2 irányítóját nyomkodni...

A fotókat ne felejtse el megnézni, melyeket a HC.Gamer és Alien szállított!

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.