Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Pszinapszis 2004

2004.03.03. 13:59
A Pszinapszis a legnagyobb, egyetemisták összefogásával szervezett tudományos-kulturális fesztivál, amelyet idén március 5-6-7-én, péntek-szombat vasárnap rendezünk az Almássy Téri Szabadidőközpontban (1077 Budapest, Almássy tér 6.). Sok szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt A PSZINAPSZIS 2004 VIII. Budapesti Pszichológiai Napok rendezvénysorozatra!

A Pszinapszis (a pszi-, azaz lelki, lélektani és szinapszis, az idegsejtek kapcsolódási pontja szavakból) idei témája: Át-változások - lélektani szempontból sorra vesszük az emberi élet főbb állomásait, a születéstől a halálig. A Látogató előadások, kerekasztal-beszélgetések és kiscsoportos műhelyfoglalkozások keretében ismerkedhet meg az "Át-változásokkal" és azzal, hogy előadóink (köztük Popper Péter, Csernus Imre, Lux Elvira, Bagdy Emőke, Vekerdy Tamás, Hidas György és még sokan mások) mit gondolnak erről a témáról.

A szakmai program mellett sok kulturális ajánlattal is várjuk Önöket. A Besh o droM, a NYERS és a Chalaban zenekarok adnak koncertet. Eljön hozzánk a Rögtönzések Színháza és más színtársulatok. Harcművészeti bemutatók, kiállítások is színesítik a rendezvényt. A Sajátélmény-szobában bárki részt vehet pszichológiai kísérletekben. Az Élő Könyvtárban "élő könyveket" lehet olvasni. Ha nyugalomra vágyik, térjen be a Relax Szobába, vagy csevegjen az előadókkal a Teaházban. Megvásárolhatja az előadásokról készült CD-ket, így a Pszinapszist "haza is viheti". A kisgyermekkel érkezőket is várjuk: amíg a szülők részt vesznek a programokon, a csemetéket rábízhatják a Gyermekmegőrzőre. Könyvesházunkban megvásárolhatja (és dedikáltathatja!) a legtöbb pszichológiai témájú könyvet_

A részletes programot megtalálja honlapunkon: www.pszinapszis.hu. Ha kérdése lenne, írjon a pszinapszis@vipmail.hu címre.

A szervezők nevében várja Önt:

Költő András
közönségkapcsolati referens