"Ez a Sláger már nem az a Sláger!"

2003.08.07. 14:11
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
A Sláger Rádió intenzív TV kampányt indít a nyáron. 2001. februárjában, azaz 2,5 éve használt utoljára a Rádió médiamixében TV-t. Akkor szintén a zenei imidzsének kommunikálására választotta ezt a médiumot.

Az intenzív Tv kampány célja, hogy a Sláger Rádió fő célcsoportjában a 30-49 évesek, illetve a fiatal felnőttek körében tudatosítsa, a Rádió megújult zenei formátumát. A Sláger rádió zenei megújulása nem egy újkeletű dolog, hiszen ez a folyamat - felismerve a megváltozott piaci igényeket - már a 2000-es esztendőben elkezdődött, és azóta folyamatosan a hallgatóink igényeinek megfelelően alakul-változik a Rádió zenei palettája. A Sláger Rádió a 60'-as, 70'-es évek slágereitől elszakadva, minden idők legnagyobb slágereit játsza, melyben legnagyobb súllyal a 80'-as évek zenei világa szerepel, de egyre gyakrabban találkozunk a 90'-es évek azon ismert dallamaival, amelyek a Sláger Rádió zenei arculatában meghatározóak. A rádió új zenei formátumát immár nem a korszakok jellemzik, tehát nem az számít, hogy egy-egy dal mikor született, hanem sokkal inkább az, hogy időtlen slágerré vált-e amely több évtizeden keresztül is megállja helyét. Ennek megfelelően újabb elemekkel bővült a zenei programkínálat, olyan érdekességek is helyet kapnak mint a "akkor és most" elnevezésű zenei blokk, mely hétköznaponként reggel 10.00-kor és délután 16.00 órakor egy-egy előadó korábbi és mostani legnagyobb slágereit egymást követően mutatja be, valamint a "Best of" hétvége, ahol vasárnap délután 1 órában egy ismert előadó életútját ismerhetjük meg.

A TV kampány kreatív ötletét maguk a hallgatók adták. Nem kívántuk hangzatos szlogenekbe bújtatni üzenetünket, inkább a hallgatóink visszajelzéseire alapozva, valódi Sláger hallgatók saját szavaival kívántuk a számunkra fontos információt megosztani célközönségünkkel. Rendszeres hallgatóink számára a Sláger rádió megváltozott, fiatalos imidzse már nyilvánvaló, azok, a hallgatók részére egyértelmű pozitívumok felismerése és tudatosulása pedig, hogy a Sláger Rádió kizárólag igényes, valódi zenét játszik a legnagyobb előadóktól, hétköznaponként nem ismétli slágereit valamint több zenével és kevesebb szövegge nagyban megkönnyítette munkánkat a szpot elkészítésénél.

A zenei imidzset hirdető TV szpot két verzióban, egy 30 és egy 15 mp-es változatban készült el, mely július közepétől lesz látható valamennyi jelentős TV csatornán.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.