Karinthy Frigyes meg nem írtnak hitt, ám kiadatlannak vélt szenzációs hagyatéka
Tisztelt Szerkesztőség!
Kifogástalanul milliárdos gentleman vagyok. Felbecsülhetetlen mennyiségű vagyonomra részint térdig vérben gázolással, részint lebecsülhetetlen mennyiségű ártatlan embermilliók kihasználásával, illetve az előbbiek gördülékeny lebonyolítását garantáló politikai pártok létrehozásával és vezetésével tettem szert, férfikorom hajnalán. Most, férfikorom delén, elsősorban ebédeléssel és a férfikorom délutánján rendesen megejtett szunyókálással múlatom tengernyi időmet. Ún. pedáns nyugalommal megszerkesztett ún.almas életvitelem során egyetlen igaz szenvedélyem hoz csak lázba: ha csak tehetem, elfeledettnek hitt irodalmi kávéházakat vásárolok hozomra, azokat felújítom, majd jó áron felrobbantom. Egyik ilyen bombaüzletem során, a Kenesei utcában (volt Vörös Brikett u., korábban Főkormányzó u., még korábban Kheneshey utza, legkorábban Wiedernamer Lipót tér), egy romos bérházában bukkantam egy megalapítatlanul maradt hírhedt pesti kávéház, a "Juni" nyomaira. Preventív levéltári kutatásaimra alapozott alapos gyanúm szerint e kávéház a neves "Auguszt" família egyik korai próbálkozása volt. A letűntségében is pazar pompával és bútorzattal berendezettnek szánt kávéház penészes vitrinjei közt bóklászva egy barna utazóbőrőndbe bukkantam. Izgatottsággal vegyes pajszercsapások következtében felnyitva azt, a minden ember életében egyszer megélhető Nagy Pillanat illata csapott meg, s ezen felül még a Vásárcsarnok elrontott oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. A barna utazóbőröndbe tömve sűrűn teleírt hátoldalú számlacédulákra és hángedlikre leltem. Ezeknek az elülső oldalai is sűrűn tele voltak írva, némelyiknek az éle is. Igazság szerint maga a bőrönd is tele volt írva. Elfehéredett arccal ütöttem fel találomra az elbarnult utazóbőröndöt, s a sűrű, elfeketedett sorok mohó olvasása közben egyre elvörösödő ködként ereszkedett rám a gondolat: minden kétségemet figyelmen kívül hagyóan Karinthy Frigyes szenzációsnak szánt hagyatékát tartom a kezemben!!! (Maximum Kosztolányiét, de már azt nem hiszem, hogy a Brenner is írt volna ilyesfélét.) Kéjbirtokomra sietve azonnal és saját költségemre nekiláttam az értékes dokumentumhalmaz összerendezésének, melyet - amennyiben szerkesztőségük leközlőleg lép fel velük szemben - kisebb részletekben most kész vagyok a magyar kultúra javára odaítélni. Ennek egyetlen akadályát képező Prof. Literat. Líkok Istvánt (kinek rút állítása szerint kéjbirtokomban nem a Nagy Mester, hanem Nagy M. Ester hagyatéka van), kész vagyok azonnal és saját költségemre kivégezni.
Pest, szilárd év, folyó hó, satöbbbi...
Maradok tisztelettel pozícióban:
(töredék no.1)
A sértődött ember
- Jónapot, kivételes tisztelem!
- Aha! Tehát Ön direkt kihangsúlyozza számomra, hogy mintegy kegyben részesít engem, midőn nem pusztán a mindenkinek kijáró egyszerű tiszteletet, de kivételes tiszteletet tanúsít irántam!
- Ugyan kérem... Én csak jó napot kívántam.
- Szóval Ön tételezi, hogy aktív kívánalma nélkül énnekem jó napra szert tennem nem lehet?! Hogy énnekem arra sem esélyem sem képességem nincs, hogy az Ön segítsége nélkül nekem egy jó napom legyen?! Hogy tehát én egy szerencsétlenség vagyok, egy nímand, akinek sivár az élete, mindaddig, amíg maga nekem nem intéz valamit?!
- Jaj, ne csinálja már!
- Na látja épp ez az! Már utasítgat is! Hogy jön maga ahhoz, hogy nekem inverz értelemben kijelölje a cselekvéseimet?
Vegye tudomásul, hogy én azt nem csinálok, amit én nem akarok, nem pedig azt, amit maga akar, hogy én ne akarjak!
- De hát miért nem ül le kérem?
- Hogy miért nem ülök le. Szépen vagyunk. Hát mit érdekli az magát? Mit vájkál itt bennem?! Vagy úgy gondolja tán, hogy Ön abban a pozícióban van, hogy birtokolja itten az asztalokat? Hogy Ön osztja itten a helyjegyet?! Tudtommal ez egy demokratikus közterület, ahol állampolgári jogon ülhet le mindenki. Vagy tán Ön már odáig merészkedik, hogy állampolgárságomat vonja kétségbe?!
- Szó sincs arról kérem, én csak megörültem Önnek, és az asztalomhoz invitáltam. De ha nem kívánja a társaságomat, hát én nem teszek erőszakot.
- De igenis, hogy tesz! Vegzál itt engem, pöffeszkedik, parancsolgat, és lenéz! De vegye tudomásul, hogy velem ezt nem tudja csinálni. Tessék, juszt is leülök ide.
- Ahogy parancsolja.
- Még magának áll feljebb, még maga vádaskodik? Hogy én parancsolok?! Hát ezt a szemtelenséget!
- Hagyjon most már nekem békét, kérem!
- Micsoda?! Békét kér, mikor maga csinálja a háborút?! Idejön pimaszkodni, bántani, megzavarni a másik ember pihenését! Álszent és hazug ember Ön, akit én megvetek.
- Maga meg bolond...Pincér! Fizetek!
- De mennyire, hogy megfizet Ön még egyszer ezért! És nehogy azt higgye, hogy a mocskos pénze mögé bújhat! Ezt már sokáig nem csinálhatja büntetlenül! Rémtetteit meg fogja ismerni a világ! Az emberiség ki fogja Önt vetni magából!
- Dögölj meg!
- Pfúj, undorító fráter! Már az első szavára láttam, hogy rosszat akar! Gyilkos! Mi lett volna ebből, ha én nem őrzöm meg a nyugalmam? Még szerencse, hogy én nem sértődöm meg...
(töredék no.2)
Az államtitkár automobilja
(Rémfilm két részben, filézve)
Ülök a kávéházban és újságot olvasok. Aggódó arckifejezéssel teszem ezt, lássák csak, hogy én valójában dolgozom. Valahol a távolban egy főszerkesztő szintén ül, és újságot olvas. Néki is aggódó az arckifejezése, noha őt nem látja senki, de viszont ő meg nem látja, hogy én dolgoznék. Ezért aggódik ő. Valószínűleg nem ugyan azt az újságot olvassuk.
Az enyémben például az van, hogy fényes nappal ellopták Kravátlay Brúnó államtitkár automobilját, míg ő a Stefániában moszkauert evett haboskávéval. Most szóljanak hozzá, szegény államtitkár keveri a cukrot haboskávéba, miközben a sors őt egy lopási ügybe keveri! Nem biztonságos manapság államtitkárnak se lenni. Tiszta vadnyugat ez már, egyenesen mozira való! Már szinte látom is...
(első kép)
A kietlen Stefánia úton vagyunk, a vérfagyasztó délelőtti órákban. A járdán mindössze hétszáz ember sétálgat, a padokon asszonyok ülnek japáni ernyővel. A nap baljóslatúan süt, és rettenetesen szerda van. A néző már tudja, hogy itt szörnyű bűntett készül...
És valóban, amott jön az államtitkár! Csillogó fekete automobilon közelg. Az automobil óriási fékezéssel leáll a Stefánia előtt, kiszáll belőle az államtitkár, valamint titkára, az államtitkártitkár. Nem marad más az autóban, mint a sofőr, pontosabban az államtitkársofőr. Tiszta szerencse, hogy e sofőr titkára, az államtitkársofőrtitkár és az államtitkártitkár saját sofőre, az államtitkártitkársofőr nincsenek itt.
Tapasztaltabb nézők már tudják, itt valami történni fog. Azt is sejtik, hogy az autóval fog történni valami. Az államtitkárral nem történhet semmi, legfeljebb miniszter lesz, de az már csak nem bűn?!
...
(töredék no.3)
Jelmezbálba megyek
Azt mondja a feleségem, készüljek, este jelmezbálba megyünk. Én ennek nagyon örülök. Emlékezetem szerint ugyanis a jelmezbálba menés nem jelent divatszalonba menést. Ez utóbbi az egyszerű bálba menéshez jár. Jelmezbálon viszont az ember tréfás, ötletes, frappáns, kihívó vagy éppen szerény, de mindenképpen hangsúlyozottan már rendelkezésre álló ruhák kombinációjába öltözik. Ezért aztán egy jelmezbál előtt az embernek nem kell sem papucsnak, sem pénztárcának öltözve kószálni a divatszalonban. És én ennek is nagyon örülök.
Azután elkomorultam mégis. Rájöttem arra, hogy borzasztó helyzetekbe lehet kerülni egy jelmezbálon. Mert teszem azt, mi van, ha én vagyok az egyetlen, aki igazi jelmezbe öltözik? Mindenki más elintézi a dolgot egy fekete álarccal, egy színes lepellel, vagy egy történelmi kalappal. Az ilyesmit könnyen le lehet dobni, ha szembejön egy fontos ember. Én meg ott állok resztelt májnak öltözve.
...
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
