Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Hangyafarmot tesztelünk, mert már ilyet is lehet kapni forintért, de ezt mégse lehet csak úgy in medias res, mert a hangyatartás sajnálatosan szűk körben terjedt csak el, tehát mielőtt megállapítjuk a próbára tett tárgyról, hogy komoly hangyatartásra alkalmatlan, előrebocsátanék néhány szót az otthoni hangyabolyról, illetve főbb indítékokról.

Annyiféle állatot tartanak az emberek, hogy a hangya nem is kirívóan különleges; nem életveszélyes, mint a madárpók vagy a mérges kígyók, nem lehet a szomszédra uszítani, mint a pitbullt, és nem is olyan szép, mint egy sólyom. Meg aztán nem is különösebben látványos, mert kicsike és fekete. Tud viszont valamit, amit a többiek nem: államot alkotni. Aki tehát valaha is fantáziált már saját népről, egy zsebállamról a hálószoba sarkában, annak hangyaboly kell, pár száz szorgos kis dolgozó, akik fáradhatatlanul hordják a boly mélyére a sajtdarabokat, amiket én, az Isten, jókedvemben és irgalmamban adok nékik. A hangyatartás lassú játék, egy frissen telepített királynő évek alatt teremthet meg egy stabil kolóniát. De hát a növények sem tesznek hirtelen mozdulatokat, lassacskán fejlődnek, borulnak virágba, hoznak termést, mégis tartunk növényt, sőt egyesek abból élnek.

Emberek és rovarok

Most elmondom, hogyan építünk hangyabolyt otthonra klasszikus módszerekkel. Fogunk egy akváriumot (vagy még jobb, ha csináltatunk egy magas, keskeny üvegtartályt), és feltöltjük homok és agyag nedves keverékével. Az agyag azért kell, hogy ne omoljanak be szegény hangyák alagútjai, ha már egyszer építkeznek. Ezután királynőt szerzünk. Erre két mód van: megrendeljük Németországból postán, kémcsőben, vagy július-augusztus folyamán kiállunk a rétre, és igyekszünk befogni egy frissen kirepült, de már megtermékenyített példányt. A német modellekkel kapunk némi udvartartást is, néhány dolgozót, akik segítik őfelségét a honfoglalásban. A jövevényeket elhelyezzük a hangyáriumban (hivatalos nevén: fornicarium), rájuk zárjuk a fedelet, aztán jóccakát. Ne türelmetlenkedjünk, ne dugdossuk a rovarokat mesterségesen a földbe, játsszunk inkább nekik katonai indulókat halkan. Előbb-utóbb megkezdik a talajmunkát, és eltűnnek a föld alatt. A cselekmény egy része persze rejtve marad, de amikor már belakták a tartályt, láthatóvá válik a boly társadalmi felépítése: alul a tojások, a lárvák és a bábok, valahol nem messze a királyi lakosztály, körülöttük sürgő csoport, száz szolga hord, hogy nézni is tereh. Legfelül a gyűjtögetéssel megbízott, legidősebb munkások – ahogy egyre tapasztaltabb a hangya, úgy kerül egyre veszélyesebb beosztásba –, és a rájuk meg a hazára vigyázó katonák.

Aki szereti a stratégiai játékokat, az tarthat két bolyt, két vízbe állított edényben, aztán ha hadistent támad kedve játszani, akkor letesz egy karcsú hidat a két ország közé, és belefeledkezik az öldöklésbe. De azért ez nem szép dolog.

A teszt tárgya, a már Magyarországon is kapható Antquarium a hangyabarátok körében megmosolyogni való gyermekjáték, bár szolgáltatásaihoz képest igen borsos az ára, meg jó nagy koffer jár hozzá, amitől komoly tudománynak tűnik. Attól van a legmesszebb. Az instrukciókból kiderül, hogy a cigarettásdoboznyi tartályban lévő kék gélt űrrepülőgépen is tesztelték, és a hangyák ott is jól érezték magukat. Az mondjuk egyáltalán nem derül ki a leírásból, hogy a hangyákhoz tartozik királynő is, pedig a központi hatalom hiánya is közrejátszik abban, hogy egy ilyen dobozból sohasem lesz igazi boly.

Medvecukorsziget

A gél egyszerre helyettesíti a talajt és az ennivalót, ami ügyes huszárvágás, csak éppen a hangyaélet értelmét veszi el. Nem volna túl látványos egy medvecukorszigeten landoló ember története: bárhova nyúl, kaját talál, tehát nyugodtan elüldögélhet egy helyben. Pont ezt teszik a hangyák is; lótuszevők lettek, az Antquariumba áthelyezett tizenöt Lasius niger napokig apatikusan üldögélt a felszínen, ami gyanús még akkor is, ha ilyenkor, télidőben hajlamosak az inaktivitásra. Az eredeti kolónia lakói a bolygatás után pár perc alatt visszaásták magukat. Egyetlen előnye van a zselének, hogy átlátszó, így minden alagút szemmel tartható – viszont azon a két használaton kívüli, vacak lyukacskán nincs mit szemmel tartani, mert három hét alatt ennél többet nem építettek szegények, de hát nem is férne el egy valamirevaló bázis.

A hangyatartás szép, okos, nemes hobbi, egy jól működő, dinamikusan fejlődő kolónia példát mutat az egyénnek és a családnak, s rajtuk keresztül a nemzetnek. Egy levegőtlen kapszulába kényszerített, atomizált hangyacsapat ellenben nem mutat semmit, akár vehetünk helyettük műanyag hangyákat is. Dísztárgynak megteszi, viszont akkor a kiállítója számoljon a hozzá látogatók pikírt megjegyzéseivel, mert ilyen látványosan kényelmetlen körülmények közt állatot tartani – kanárit befőttesüvegben, – ma már nem menő, még ha arról nem is mondhatunk semmi biztosat, hogy a hangyák tudnak egyáltalán unatkozni vagy szenvedni, vagy ez náluk csupán standby üzemmódot és hibaüzeneteket jelent. Mindenesetre amint a skatulyát visszahelyeztem az eredeti, nagy hangyáriumba, a rabok sürgősen kimásztak belőle, és a földbe ásták magukat. Sőt még a halottaikat is magukkal vitték, úgyhogy nem zárható ki, hogy mégis kultúrlények.