Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Egy váratlan vetődéssel sikerül kicseleznem az első megélhetési grafikust, aki egy palatáblával és hangos "Portré, ten minitsz, cvájhundert euró" kiáltással lendült támadásba, de a másodikat már csak a "Nem beszélek németül" és a "Nem szeretem a grafitrajzokat" mondatok kitartó ismételgetésével tudom meggyőzni arról, hogy nem vagyok utószezon-turista.

Pzsichedelikus handmade

A portrérajzolók sorfalán túl azonban már ott a Vörösmarty tér, és a karácsonyi vásár fabódéi. Mézeskalácsillat és a konzumálás enyhén savanykás szaga csap az arcomba, miközben a fabódék közt sétálva időről időre megrettenek Vörösmarty Mihály szobrától, amit télre átlátszó műanyaggömbbe csomagoltak, és ezért leginkább úgy néz ki, mint egy MZ/X tiszteletére emelt monumentális emlékmű.

A téren nyoma sincs a karácsonyi vásárokra jellemző polifonikus hangon fenyődalokat nyekergő elemes Mikulásoknak vagy a háromkirályok látogatását megörökítő világító kínai falióráknak, van viszont népművészeti papucs, kézzel öntött gyertya, kézzel festett váza és kézzel gyűjtött méz.

Már ötszáz forintért kaphatunk rézből, szövetdarabokból és gyöngyökből készített karácsonyfadíszeket, de a felismerhetően angyalka alakú darabokért akár nyolcszáz forintot is elkérhetnek. A "Pszichedelikus gomba tamponált fülpiszkálóval krepp-papírágyon" fantázianevű népművészeti költemény ellenben már ezerötszáz forintba kerül, viszont aki fél a merész formáktól, ugyanennyiért akár klasszikus, kézzel festett üvegdíszeket is vásárolhat a fára.

I love Budapest

A pirospaprikán és a nagybajuszú Kövér Lászlón kívül teljes a hungaricum-választék: tokaji aszú tízezertől, csipkés terítő hatezertől kapható, de akár csikós ostort is vásárolhatunk potom ötezerért. A kínálatból azonban szerencsére hiányoznak a "Budapest" feliratú vietnámi pólók, a Parlament egy a százhoz méretarányú, hőre lágyuló műagyagból készülő makettjei és az "I Love Halászbástya" címkével ellátott kulcstartók.

A hármasával portyázó németek és nagy hordában mozgó olaszok kerengenek a bódék között, többen mézesbödönre vagy éppen kovácsoltvas hamutartóra próbálnak alkudni, általában sikertelenül. A globális felmelegedés pozitív mellékhatásaiban hiába reménykedő turisták mellett leginkább gimnazista lányok és fiatal anyukák, a Boszorkánykonyha vásárlóközönsége ténferegnek a téren, azok, akik pár éve csalódtak a vicces feliratú bögrékben és a fényképes pólókban, és most a népművészetben keresik a kiutat a karácsonyi ámokfutásból.

Itt az idő, nem, nem soha!

A képet csak a sumér kisipar remekei rongálják, amelyek úgy bukkannak elő a népművészeti tárgyak halmából, mint a nyálkás Anyakirálynő Ripley izzadtnak sminkelt felsőtestéből.

"És megbízható az óraszerkezete? Nem kell nekem valami kínai vacak" - mondja egy bekecsben és konzervatív csikózású öltönyben feszengő negyvenes úr a fafaragónak, aki éppen házi készítésű falióráját kínálgatja, amelynek bükkfa hátlapja a Trianon előtti Magyarországot ábrázolja. A fafaragó ugyan magyaráz valamit a távol-keleti kvarcórák hosszú élettartamáról, de a bekecses, leginkább földművelésügyi államtitkár-helyettesre emlékeztető urat ez már nem érdekli, inkább tovább áll, talán hogy vegyen magának egy "Hunor" vagy "Árpád" márkájú íjat harmincezerért.

Nem messze tőlük, a látványkonyha előtt német turisták várnak a sertésbélbe töltött, rizzsel kevert belsőségre, amiért tíz dekánként háromszázötven forintot kérnek, és persze a szegfűszeges forralt borra, aminek kétszáz forint decije.