HR Hírek

Munka és oktatás romáknak

Modellkísérlet Gödöllőn

2003. január 17., péntek 18:04

A Pest Megyei Munkaügyi Központ gödöllői kirendeltségének területén is elkezdődött az a munkavállalást és tanulást egyidejűleg lehetővé tevő integrált romafoglalkoztatási modellkísérlet, amelynek begyakorlására a megye nyolc kistérsége kapott lehetőséget a központtól.

A kétéves programmal folytatódhat a Gödöllői Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a kistérségi önkormányzati társulás összefogásával korábban kezdeményezett felzárkóztató képzés - amely szintén a PMMK támogatásával valósult meg.

A modellkísérletben húsz gödöllői, turai és dányi roma származású, illetve hátrányos élethelyzetű, legalább 8 osztályt végzett regisztrált munkanélküli vesz részt. A hét közepén tartott megnyitón Széplaki Istvánné, a PMMK kirendeltségvezetője elmondta, hogy a 17-35 éves nőket és férfiakat közhasznú munkán foglalkoztatják, de bizonyos napokon képzésben részesülnek. A két évig tartó folyamat során - havi 50 ezer forint bérezéssel - szakmát szerezhetnek. Legelőbb azonban felzárkóztató foglalkozásokon vesznek részt, aminek keretében életúttervet készítenek. Akinek a hiányzása viszont meghaladja a 10 százalékot, kizárja magát a programból. Ha a modellkísérlet Pest megyében beválik, másutt is alkalmazni fogják.

hirdetés
hirdetés