HR Hírek

Romaképzési programok Fejér megyében

2003. október 27., hétfő 23:24

A kutatási adatok szerint a munkaképes korú romák 50-60 százalékának nincs állása - mondta Daróczi Gábor PHARE-szakértő egy Székesfehérvárott tartott regionális roma esélyegyenlőségi értekezleten.

Máté Ferenc, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ illetékes főmunkatársa ezzel kapcsolatban elmondta: a megyében működő 19 cigány kisebbségi önkormányzattal együttműködve, többféle, a munkába állást segítő oktatást szerveznek a munkanélküli romáknak. Hozzátette: legutóbb, PHARE-támogatással, szakképzési programot indítottak az általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatal romáknak, ebben mintegy kétszázan vettek részt, s százan a munkaügyi központ segítségével már állást is kaptak.

A szakember szólt arról is, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű romák számára akarnak megélhetési lehetőséget biztosítani a Móri Civis Kht. által elindított mangalicahizlalási programmal. Beszámolója szerint a program harminc résztvevővel indult, s elsőként bentlakásos formában kezdték meg az oktatást. A tanfolyam befejezését követően a kht. kihelyezi a hizlalásra szánt sertéseket, majd a felhizlalt állatok elszállításáról is gondoskodik.

hirdetés
hirdetés