HR Hírek

Régi ügy a tanári túlóra

2003. január 07., kedd 18:06

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az új közoktatási törvény a hat plusz hatos iskolarendszert preferálja, és a túlórázási lehetőséggel munkanélkülivé teheti a pedagógusokat. Hiller István oktatási államtitkár azt állítja, a tervezet a nyolcosztályos általános iskola mellett tesz hitet, és a túlórázással kapcsolatos szabályok csak legalizálják az eddigi gyakorlatot.

Nem szerepel a közoktatási törvény módosításának tervezetében a jelenlegi iskolaszerkezet megváltoztatása: a javaslat világosan hitet tesz a nyolcosztályos rendszer mellett - reagált Hiller István, az oktatási tárca politikai államtitkára a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra. Mint arról írtunk: a PDSZ szerint a tervezetből az olvasható ki, hogy az oktatási kormányzat az úgynevezett hat plusz hatos oktatási szerkezetet részesíti előnyben.

A szakszervezet kifogásolta azt is, hogy a tervek szerint tavasszal a parlament elé kerülő közoktatási törvény módosításába beépülne egy, a pedagógusok bérezésével foglalkozó rendelkezés is. A javaslat lehetővé tenné, hogy az intézményvezetők és a pedagógusok megállapodása alapján az előírt kötelező óraszámon felüli órákat teljesítsenek a pedagógusok, amiért cserében egy úgynevezett teljesítményszorzó alapján külön díjazást kell megállapítani a munkaszerződésben, illetve a közalkalmazotti kinevezésben. A PDSZ szerint a javaslat túlmunkára késztetné a pedagógusokat, s az oktatás színvonalának csökkenéséhez vezethet. Ráadásul, ha egy tanár több órát vállal, azzal kollégáitól veszi el a munkát, s így pedagógus-munkanélküliség is kialakulhat.

Hiller István közölte: a tervezet egy eddig is létező gyakorlatot legalizálna. Köztudott, hogy pedagógusok tucatjai próbálnak többletjövedelem reményében saját iskolájukban pluszmunkát vállalni. Hozzátette: erre a törvény a jövőben lehetőséget adna, kötelezővé azonban nem tenné. Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy tavaly szeptemberben egy jogszabály-módosítással csökkentették a pedagógusok heti kötelező óraszámát.

hirdetés
hirdetés