Megúszhatja a börtönt a biciklist gázoló sofőr

2008.06.18. 09:08

A BRFK lezárta a nyomozást annak az október közepén történt balesetnek az ügyében, melyben egy egy billenőkocsis teherautó elgázolt egy kerékpárost a Thököly út és a Stefánia út kereszteződésében. A biciklis a teherautó hátsó kerekei alá szorult, a tűzoltók csak úgy tudták kiszabadítani, hogy megemelték a járművet, a férfi életét azonban már nem lehetett megmenteni.

„A nyomozó hatóság vádemelési javaslattal továbbította a az iratokat az ügyészségre, a vádemelésre 60 nap áll rendelkezésre” – mondta el Nagy Péter ügyvéd, az elhunyt férfi családjának jogi képviselője.

Az ügyvéd a napokban kapta meg a szakértői véleményt, mely szerint olyan szerencsétlen közlekedési helyzet alakult ki, amelyben a sofőr nehezen láthatta a kerékpárost. „Ha a gépkocsi vezetője figyelmesen hajtaná végre a jobbra kanyarodást, akkor láthatná a neki jobb oldalon, akkor még a kerékpárúton haladó kerékpárost, és ez az időszak elegendő lenne számára ahhoz, hogy még a kanyarodási útvonalát keresztező kerékpárút előtt megálljon. Így tehát a teherautó vezetőjénél észlelési, illetve cselekvési késedelem mutatható ki” – összegezte Nagy Péter a szakértői vélemény megállapításait. A vizsgálatból kiderült az is, hogy a sofőr és a kerékpáros is saját lámpáik zöld jelzésén haladtak át.

 


Nagyobb mérethez klikk ide!

 

„Elképzelhető, hogy a büntetés nem lesz súlyosabb egy pénzbüntetésnél vagy egy felfüggesztett szabadságvesztésnél” – vélekedett a család jogi képviselője. A büntető törvénykönyv alapján közúti baleset okozása miatt, ha az halált okoz, a büntetés akár öt év szabadságvesztés is lehet.

A budapesti kerékpárosok október végén csendes demonstrációt szerveztek, céljuk az volt, hogy kinyilvánítsák részvétüket, felhívják a figyelmet a biciklis infrastruktúra hiányosságaira, valamint hogy adományok gyűjtésével segítséget nyújtsanak az áldozat családjának.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport