Egyelőre nem lesz biciklisáv a Nagykörúton

2013.11.29. 18:23

Habár egy 2013 márciusában a BKK részére készített döntés-előkészítő tanulmány több alternatívát is felvázolt arra, hogy hogyan lehetne kerékpárosbarátabbá tenni a Nagykörutat, úgy tűnik, ezek megvalósítása még várat magára. A társaság honlapján hétfőn jelent meg az a közlemény, mely szerint 120 utcában, 60 jelzőlámpás csomópontban és 30 főútvonalszakaszon vezetnek be a bicikliseket segítő forgalmi változásokat. Sok új kerékpársávot jelölnek ki (többek között az Erzsébet hídon és a Petőfi hídon), és sok egyirányú utcába be lehet majd hajtani forgalommal szemben.

Látványos azonban, hogy a kilenc leendő Mol Bubi közbringa állomásnak helyet adó, és az összesen 74 állomásból felépülő hálózat gerincét adó Nagykörúton nem lesz érdemi változás, a biciklis forgalmat a környező kisutcákba és a Bajcsy-Zsilinszky útra terelik. László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint a körúti kerékpársáv 2014 nyaráig történő megépítésére nem is lehetett számítani, mivel az komoly konfliktusokat okozott volna, míg „az apróbb változtatásokat könnyebb felvállalni”. A szervezet egyébként fontos lépésnek nevezte a hétfőn bejelentett változásokat, amelyek tervezésében szakmai javaslatokkal segítette a BKK-t és a tervező cégeket.

A BKK az Index kérdésére közölte: a körúti biciklisáv megépítése a Bubihoz kapcsolódó intézkedéscsomag első ütemének sosem volt része. Ugyanakkor a 2010-ben készített, a projekthez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztéseket összefoglaló intézkedési tervben ha biciklisávról nem is, kerékpáros nyomról még szó volt az első ütemben. A Nagykörútra vonatkozóan ez áll a (rendszer bevezetését ekkor még 2011 közepére tevő) tervben:

Rövid távon, az I. ütemben kerékpáros nyom kijelölését javasoljuk a szélső forgalmi sávokban, a forgalmi sáv tengelyében. Hosszabb távon a keresztmetszet átszervezésére kerül sor. Ekkor biztosítani kell a kerékpáros forgalom számára a menetirány szerinti elválasztott közlekedés lehetőségét.

A kerékpáros beavatkozásokat ábrázoló legfrissebb térképen azonban már ez sem szerepel, vélhetően ugyanabból az okból, amiért a KTI tanulmánya is végül elvetette a szélső forgalmi sáv elvételét: a dugódíj idén januárban bejelentett elhalasztása miatt. Erre utal a BKK válasza is:

A Nagykörúton tanulmánytervi szinten vázolt lehetséges megoldások szerint az egy forgalmi sáv vagy egy parkolósáv elvételével kialakítható irányhelyes kerékpáros infrastruktúra megvalósítása a jelenlegi forgalmi helyzetben nem reális. A kerékpáros infrastruktúra kialakítása például a személyforgalmi behajtási díj esetleges bevezetése után valósulhatna meg, amelyről egyelőre azonban nincsen végeleges döntés.

(...)

ha csökken a gépjárműforgalom, akkor a szélső forgalmi sáv felhasználhatóvá válhat a kerékpáros közlekedés céljaira

– írta a társaság. A szélső sávot tehát a dugódíj elhalasztása miatt nem lehet elvenni, a parkolósáv elvételéből adódó elkerülhetetlen konfliktusokba pedig úgy látszik, egyelőre nem akart belerohanni a várospolitika.

A további változtatásokról a közbringarendszer bevezetése után, a forgalmi átrendeződéseket kiértékelve fognak dönteni, a rendszerhez kapcsolódó közlekedésfejlesztések hatása a várakozások szerint 2014-2015-től lesz érezhető. Dugódíj pedig 2016-tól lehet, ezért azelőtt nem igazán lehet számítani arra, hogy újraosszák a belvárosi közlekedés egyik szent tehenének számító Nagykörút sávjait.