Kétszer is megölhette volna a buszvezető a biciklist, mielőtt végül elütötte

2014.07.26. 08:28

Beavatkozóként részt venne a rendőrségi eljárásban egy olvasónk, aki szerint a balesetveszélyes kialakítás, és a BKK felelős abban a balesetben, amelyben egy buszsofőr leszorított és a korlátra lökött egy kerékpárost a Thököly úti közös busz- és kerékpársávban. Mint lapunknak írta, a vonatkozó előírás szerint

az autóbuszsávban kerékpáros közlekedés akkor engedhető meg, ha az autóbuszsáv szélessége eléri a 4,25 m szélességet vagy a csúcsidei autóbusz forgalom kisebb, mint 30 autóbusz/óra.

A helyszíni Google-fotón látszik, hogy a buszsáv nincs ilyen széles a baleset helyszínén (Thököly út - Gizella u. kereszteződése után), és a buszok száma a menetrend szerint jóval több, mint 30 darab óránként, konkrétan 51.

thokoly

Megkerestük a BKK-t, ahol azt válaszolták, hogy ez egy régebbi jogszabály (20/1984. (XII. 21.) KM rendelet, az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről), de az idézett pont (II/9) 2011-ben lépett hatályba. A Thököly út 2009-es építésekor még egy másik jogszabály alapján dolgoztak a tervezők (akkor még nem volt BKK). Melléklet a 11/2001. (III. 13.) KöViM rendelethez, A Közúti Útburkolati Jelek Szabályzata (ÚBJSZ): 2.4. c) pont:

a kerékpárosok által is használható autóbusz-forgalmi sáv szélessége legalább 3,75 m. 

Ha a későbbi jogszabály lenne érvényes, akkor a teljes Thököly úti kerékpárutat meg kellene szüntetni. Ez azt hozná magával, hogy a kerékpárosoknak a buszsáv és a forgalmi sáv között kellene haladniuk, ami még veszélyesebb lenne.

A BKK szerint a KRESZ szabályait, például a követési távolságot betartva biztonságosan lehet közlekedni a Thököly úton. Ha a buszsofőr így közlekedett volna, nem lett volna baj. A cégen belül készült egy belső elemzés is a kerékpáros videója alapján, ami viszont nem ezt mutatta:

  • A 15. és 38. másodpercben az autóbuszvezető ráhajtott a kerékpársávra és leszorította  a kerékpársávról az ott haladó biciklist.
  • A 25. másodpercben a biciklis egy szabálytalanul parkoló járművet került ki – látta előre a buszsofőr, hogy ezt fogja tenni, ennek ellenére legfeljebb 2 m követési távolsággal követte a kerékpárost. A kerékpáros legkisebb hibája, vagy lassítása esetén már korábban balesetet okozott volna ugyanez a buszvezető.
  • Végül hátulról érkezve eltaposta a már közel 1 perce előtte, a szegélyhez tapadva haladó videós biciklist. Azaz, a buszvezető már a baleset előtt kétszer megölhette volna a biciklist, ha épp úgy alakul, más forgalmi helyzetben.

A BKK-nál hozzátették, hogy a Magyar Kerékpáros Klub szervezésében már volt olyan előadás, hogy hogyan használja a közös busz- és kerékpársávot a biciklis és a busz, de gondolkoznak rajta, hogy folytatják.

Biciklist ütött el egy BKV-busz

Mint arról beszámoltunk, mától nem vezethet az a buszsofőr, aki a Thököly úton egy buszsávval közös kerékpársávban leszorított egy biciklist, és továbbhajtott. A biciklis eltalálta a korlátot a jobb mellkasával, eltörte hét bordáját, azok átszúrták a tüdejét, légmelle lett, és levált a tüdeje egy része. Öt napot töltött az intenzíven, és aztán három hetet a kórházban. Legalább még egy hónap, mire képes lesz ismét dolgozni, de az orvosok szerint teljesen meg fog gyógyulni. A kerékpáros videóra vette az esetet. A rendőrség cserbenhagyásos gázolás miatt eljárást folytat a sofőr ellen.