Magyar túrabringák elérhető áron

2015.09.06. 08:24
Kerékpárral túrázni egészen nagyszerű élmény. Lassabb, mint az autó vagy a motor, de talán pont emiatt nyugodtabb, több időt hagy a nézelődésre, arról nem beszélve, hogy sportértéke sem lebecsülendő. Akárcsak a bringázás bármely ágánál, itt is csak a pénztárcánk szab határt a gép felszereltségének, de szerencsére megáll az örök igazság: nem kell vagyonokat költeni egy igazán használható gépre, mi most a 110 és 120 ezer forint közti kategória magyar gyártóinak termékei közül próbáltunk ki hármat.

Nem volt sok szempontunk, azt szerettük volna, ha a bringák minél jobban hasonlítanak arra, amivel a német kisnyugdíjasok nyár végén körbetekerik a Fertő-tavat.

Legyen aluvázas, legyen könnyű, és forogjon alatta 28 colos kerék, a sima futásért. Nem árt a csomagtartó sem, és nagyon fontos, hogy kényelmes nyergen ülhessünk. A hegyikerékpárokhoz képest tehát rombolókról beszélünk, de a hosszú távú andalgáshoz ez kell.

Az is feltétel volt, hogy magyar kerékpárokat próbáljunk ki, ami – némi engedménnyel – sikerült is. A Csepel, a Gepida, és a Nopeus is hazai vállalkozástól származik, ám a vázak a Távol-Keletről, jellemzően Tajvanról érkeznek. Itthon csupán a dekoráció festik fel, és az alkatrészek válogatják össze ezekhez a bringákhoz.

Ez persze nem jelenti azt, hogy gond lenne a gépek minőségével, hiszen a prémiumgyártók legkomolyabb, versenyzésre szánt vázaitól eltekintve szinte minden ott készül, sokszor ugyanabban a gyáregységben.

A három bringa legszembeötlőbb tulajdonsága a teleszkóp. Ennek az alkatrésznek van létjogosultsága, még akár túrázás közben is, igaz, közel sem ebben a formában. Mind a három első villa bizalomgerjesztő volt, rendes porzáró gyűrűvel, a terepbringámon is ilyennel oldották meg a tömítést, csak 

a tesztpéldányokon egyáltalán nem látja el a feladatát.

Ez magával hozza az olcsó teleszkópok ismert problémáját, vagyis, hogy a becsúszószárra felhordott kenőanyag összegyűjti a port, majd idővel kikoptatja a műanyag perselyt a vezetőcsőben. Utóbbi amúgy sem precíziós darab, elméretezettségüket a legjobban az mutatja, hogy az első fék behúzásakor határozottan mocorog a villa – bringás bikkfanyelvben kotyog – ráadásul már nullkilométeresen is.

További probléma, hogy a rugóút alsó és felső végén is kattannak a villák, ez nem csak a fülnek, de a csuklóknak is kellemetlen. Ennek elkerülésére a legolcsóbb megoldás az elasztomer alkalmazása, ami hangzatos neve ellenére csak egy gumibak, amelybe beleütközik a tolószár a végállásoknál. Érthetetlen, hogy maradhatott ki. Összességében ezek nem is teleszkópok, hanem rugós villák, és bár probléma nem lesz velük – egyszerűségükből adódóan nem is igazán lehet –, mégis inkább lehagynám őket az extra listáról.

A másik, mind a három bringán megegyező alkatrész a Shimano agydinamó volt. Remek dolog, szinte teljesen karbantartásmentes, a nedves gumi sem befolyásolja a hajtását, és sokkal kevésbé fékezi a kereket, mint egy hagyományos, dörzshajtásos áramfejlesztő, ami megint csak a mi közérzetünket javítja.

Egyetlen hátránya az egy kiló körüli súly. 

Nem csak a dinamó, de a világítás is igényes, mind a három lámpa standlight rendszerű, vagyis, amikor megállunk, egy kondenzátorról még percekig világítanak a hátsó ledek, a Csepel esetében pedig még az első is. Azért jó ez, mert ha ég a hátsó lámpa, a sötét árokparton megállva sem ütik ki alólunk a bringát a mögöttünk jövők.

Arra törekedtünk a tesztben szereplő bringák összeválogatásánál, hogy lehetőleg minél közelebb legyenek egymáshoz árban. Ez a kitétel talán még túl jól is sikerült, hiszen drámai különbség nincs a három konstrukció között: a legolcsóbb 109, a legdrágább pedig 119 ezer forintért vihető haza. A továbbiakban inkább azokat az apró eltéréseket nézzük meg, amelyek a vásárló ízlésének kedvezhetnek, hiszen ebben az árkategóriában hagyományos értelemben vett rossz bicikli már talán nincs is.

Akárcsak az előző, városi kerékpárokról írt hármas összehasonlítónknál, itt is meg kell jegyeznünk, hogy a bringavásárlás egyénfüggő akció. Támpontokat adhatunk, de a vásárlásnál az döntsön, hogy személyesen mit érzünk jónak.

Csepel Traction

A Csepel nem új név a kerékpárgyártásban, mégis, az utóbbi pár évben találta meg magának az a réteg, amely a Tisza cipőt is lelkesen hordja. Az 1928-ban, Weiss Manfréd által alapított gyárat a rendszerváltás után privatizálták, ekkor jött létre a Schwinn-Csepel amerikai–magyar vegyesvállalat, hogy pár évvel később ismét teljesen magyar tulajdonosi körhöz kerüljön.

A BrinGáspától származó gép a Traction modell drágább változata, 116 ezer forintért vihetjük haza. Eleve a váz is bizalomgerjesztő, a hegesztések igényesek, és a kerekek is dupla falúak – mint a másik két gépen. Rendeltetésszerű használat során

nem kell tartanunk a nyolcastól akkor sem, ha olykor padkázunk a városban.

Külön jó pont az 1,1/8-ad colos váznyakcső-szabvány alkalmazása, amely nem csak stabilabb, de elterjedtebb is, így olcsón beszerezhető hozzá az alkatrész, egyszerűen állítható a magassága. Elég kitekerni a kormányszáron található imbuszcsavart, megfelelő magasságig fordítani, majd visszahúzni.

A váz egyetlen hátránya, a szabadon futó fék és váltóbovdenek, igaz, ez mind a három kerékpáron probléma. Szőrszálhasogatásnak tűnhet, de ha a hónunk alá kapjuk a bringát, garantáltan ráfogunk, ezzel karcolva fényezést, és ha tetőcsomagtartóra rakjuk fel, az is odacsípheti. A meggyűrődött bovden rugalmassá válik, így vesztünk a fékerőből, vagy pontatlanná válik a váltás. Két módon kerülhető el a jelenség: a kevésbé elegáns, ha egyszerűen tokban vezetjük végig a bovdent, az igazán igényes gyártók viszont a váz belsejében húzzák el.

A fékek a három bringa közül ezen fogtak a legkevésbé, de nem kell aggódni, valószínűleg csak a betét keveréke miatt tart tovább a bekoptatás. Az viszont már elgondolkodtató, hogy az egyik hátsó fékbetétet nem húzták meg eléggé az üzembe helyezés során, így lefordult a V-fék száráról.

Szerencsére pont egy emelkedőn toltam, amikor észrevettem,

de így sem bizalomgerjesztőbb a dolog.

Összességében kényelmes, jól tekerhető bicikli a Traction, megfelelő guminyomással simán fut, persze csak ha kifogunk egy egészséges darab aszfaltot. Ugyan a huszonegy sebességes váltó a Shimano belépő terméke, korrektül beállították, ha csak nem tesszük ki bántó rázkódásnak, egy darabig így is maradhat. Mind a három bringára igaz viszont, hogy az első lánctányérok nem szerelhetők, így ha elkopnak, hajtókarral együtt kell cserélni őket. A nyereg igazán kényelmes, a Selle Royal terméke, és zselével bélelték, három óra alatt sem fájdult meg rajta semmim. A hosszú túráknak kedvezhet a masszív, szintén könnyűfém csomagtartó, amelyet ráadásul huszonöt kilóig terhelhetünk.

NopeusLife 550

Amint átvettem ezt a bringát, furcsa érzésem támadt. Biztos önök is jártak már úgy, hogy egy arc nagyon ismerős, de azt nem tudnák megmondani, honnan. Ugyanígy voltam a Nopeus-szal, aztán 

belém hasított a felismerés: ez az Aldis bringa!

Néhány hónappal ezelőtt a német hipermarket esztergomi üzletében futottam bele egy meglepően baráti áron mért, meglepően jól felszerelt CYCO márkájú biciklibe. Előtúrtam a régi képeket, és tényleg, nagyjából az utolsó csavarig stimmel a két gép, egyedül annyival vezet a Nopeus, hogy ehhez adnak ez kézi pumpát, amely ráadásul rugóval rögzül a csomagtartó konzoljára.

Azt a gépet az akkori akció miatt nyolcvan ezer forintért tolhattuk haza, a Nopeus 119-et kér érte. Mielőtt világméretű makrogazdasági összeesküvésere gyanakodnánk, nem árt tudni, hogy az Aldi valószínűleg vevőcsalogatónak szánta a nagyáruházakhoz képest méltatlanul jó minőségű bringát, ezért kisebb profittal adta tovább, hogy egy másik réteget is becsalogasson az üzletbe. Arról lehet tehát szó, hogy egy nagykeresedő matricázatlan, de összeállított kerékpárokat árul, amelyeket aztán a forgalmazók kedvükre keresztelnek el igényeik szerint.

Ez persze semmi rosszat nem jelent, a Life 550 egy korrekt, jól üzembehelyezett, kényelmes gép. Maga a cég 2012 óta forgalmaz bringákat, a szintén hazai Skarpea márkából vált ki. A váz ugyanúgy alumínium, és ugyanúgy igényesen hegesztett, mint a Csepelnél. Nem csak ebben, de az állítható kormányszárban, és az 1,1/8-ad colos nyakcsőben is megegyeznek, de a Nopeus egy vastagabb, a befogónál 31,8 milliméter átmérőjű kormányt kapott. Ez a méret a terepbringákon jellemző, valamivel stabilabb, és merevebb vele a kormánymű. A szemnek mindenképp bizalomgerjesztőbb látvány, és valamivel talán kevésbé is csavarodik, de triatlonos izomzat hiányában erre nem mernék megesküdni.

Villa-fronton hasonló problémákkal küzd, mint riválisai, és ugyan az Aldis körbejárásnál megelőlegeztem neki, hogy nem kattog, de az első méterek után csalódottan konstatáltam, hogy tévedtem. Nem is kell hozzá komoly trauma, elég, ha a 72 kilómmal határozottabban lenyomom a kormányt, és máris oda-vissza kattan a villa. Rendes, állítható letámasztónk is van, ez

ránézésre egy Kamazt is könnyedén kitámasztana,

viszont a rugós nyeregcsővel nem vagyok kibékülve.

Ez lényegében apró teleszkóp, amelyet a nyeregcsőbe építettek be, és a nyereg képes rajta nagyjából két centit elmozdulni függőlegesen. Az elmélet szépen hangzik, de nem csak, hogy csillapítása nincs, a gumiharang alatt egy nyolcszögletű szelvény csúszkál egy a számára kialakított, talán danamid perselyben.

Lehet fogadásokat kötni rá, hogy milyen hamar fog kikopni.

Ebben a kijelentésben pedig nincs rosszmájúság, édesanyám hasonló rendszerrel szerelt bringáján két hónap alatt kopott el annyira a persely, hogy most jó egy-egy centit fordul oldalra. Menet közben ez már több mint frusztráló, ráadásul amikor mozog akkor is inkább zavar, mint a kényelmet fokozza.

Haladó bringások kiszúrhatták a képeken a Shimano Deore hátsó váltót. Ez már egy magasabb kategóriájú alkatrészcsaládhoz tartozik, de jelen esetben ez nem számít. Minden váltó csak annyira jó, amennyire jó váltókar tartozik hozzá, és ezzel a belépő szintűvel sincs baj, de egy Deore váltó csak a Deore karral hozza azt a színvonalat, amire a neve utal.

A rendszer így sem rossz, nem váltott mellé gyakrabban, mint társai, és nem huszonegy, hanem huszonnégy sebességes, ha valakinek arra volna szüksége. A csomagtartó viszont egyértelműen ezen a bringán a legjobb, hiszen nem elég, hogy a már emlegetett pumpa is hozzá tartozik, de egy rugalmas, beakasztható rögzítő-hevedere is van. A felépítmény hasonló, mint a Csepelen, itt is huszonöt kilóig terhelhető.

Egy dologban emelkedett ki a Nopeus: a markolata valami álom. Hátrafelé, csepp formában nyújtották meg, így a tenyér sokkal nagyobb felületen fekszik fel, kevésbé fáradunk menet közben. Ezen felül nem tud sem kevesebbet sem többet, mint társai, jól összerakott, kényelmes – szintén Selle Royal zselés nyereggel szerelt – bicikli, bárkinek merném ajánlani.

És a garanciával mi a helyzet?

Mind a három kereskedő vállal garanciát a termékeire, igaz kizárólag akkor, ha megtörtént a szakszerű üzembehelyezés.

BrinGáspárnál az egy év jótállás akkor él, ha az üzembehelyezés után egy hónappal, vagy száz kilométerrel visszavisszük egy átnézésre, és utánállításra a bringát. Ez még ingyenes, viszont, ha egy év múlva megejtünk egy fizetős szervizt, kapunk egy újabb évet.

Nopeuséknál is hasonló a helyzet, az egy év teljes körű garancia abban az esetben él, ha szakember helyezi üzembe a biciklit, és 150 kilométer megtétele után ugyanúgy vissza kell vinni egy átnézésre. A különbség annyi, hogy itt a vázra élettartam garanciát kapunk.

Probike is hasonló feltételekkel áll a garancia kérdésééhez, itt viszont regisztrálnunk kell a Gepida weboldalán, ha élettartam garanciát szeretnénk a vázunkra. Akárcsak a többieknél, itt is csak akkor él a teljes körű, ha egy szakember üzembe helyezi a bringát, és 3-6 hónapon belül visszavisszük.

Gepida Alboin

A Gepida gyökerei talán nem nyúlnak olyan mélyre a magyar bringás köztudatban, mint a Csepelé, de itthon tervezett és összeszerelt kerékpárokról van szó, hiába készülnek a vázak a Távol-Keleten.

A Probike-tól kölcsönkapott 109 ezer forintos Alboin 200-as legszembetűnőbb eltérése a másik két bringához képest a nyakcső kialakítása. Ugyanúgy 1,1/8-ad colos villát fogad, ám nem A-head, hanem a régebbi, menetes szabvánnyal lehet rögzíteni. Ez sem rosszabb, mint a másik két biciklin, sőt, annyiban talán még jobb is, hogy a kormány megemelésekor nem kerül hátrébb a cső, igaz egyeseknek ez is előnyös lehet, mert rövidül a távolság a nyereg, és a kormány között.

Teszt bringák

Az már inkább probléma, hogy a kormánycsapágy lötyög, amit írhatunk a bejáratás, vagy a figyelmetlen üzembe helyezés számlájára is, igaz, két villáskulcscsal pillanatok alatt elhárítható a baj. A villa itt is kotyog, akárcsak a másik két bringán, a kormánycsapággyal együtt viszont már túl van az ingerküszöbön.

Apróság, de zavaró, hogy a bringa beérkezése után nem sokkal magától leesett a letámasztó műanyag vége, nem is került elő. Ettől még ugyanúgy funkcionál, csak a vékony pálcika könnyen megsüllyed a laza talajon, és felborul a gép. Szintén rossz, hogy felhajtás után nem valami stabilan rögzül a támasztó, nem is kell komoly rázkódásnak kitenni, hogy menet közben félig lenyíljon. A huszonegy sebességes, alap Shimano váltómű megbízhatóan teszi a dolgát, viszont

a marokváltót továbbra sem értem. 

Nem hiába kopott ki a köztudatból, kevés olyan bringást ismerek, aki valóban lelkesedett volna érte. További érdekes részlet a csomagtartó, amely ezen a modellen acélból készült, és roskatagabbnak tűnik, mint a másik kettő, de az anyaghasználat miatt lehet hasonlóan terhelhető.

A pedál viszont meglepően jó volt, annak ellenére, hogy mezei műanyag kivitel. Vizes cipőtalppal sem csúszkált rajta a lábam, stabilan tartott. Ízlés kérdése, de nekem jobb érzés volt hajtani, mint például a Csepel acél pedálját. A nyereg itt is egy zselés Selle Royal, többen panaszkodtak arra, hogy kényelmetlenül előre dől – ez állítható  –, nekem nem volt vele problémám, ugyanígy szubjektív a markolat is, kinek tetszett, kinek nem.

És most bajban vagyok, ugyanis nem tudok egyértelmű győztest hirdetni. Mind a három gépnek vannak apróbb rigolyái, de egyik sem olyan drámai, hogy visszatántorítana a vásárlástól. Úgy látszik, hogy ez a 110-120 ezer forintos kategória már csak ilyen, nincs benne kerülendő bicikli. Jobb híján, a már emlegetett szabály szerint kell eljárni: üljünk fel, és döntsön az alkatunk.

Ti melyiket választanátok?

Posted by Kerékagy on 2015. szeptember 5.